Hoppá! Csupán perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást, brutális vihar csap le az országnak EZEN területeire: - Vigyázzon magára mindenki!
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat.
ZIVATAROK
Ma napközben legnagyobb eséllyel a Dunától keletre alakulhatnak ki helyenként zivatarok; előbb az Alföld és az Északi-középhegység keleti felén, majd a késő délutáni, esti órákban már az említett régiók nyugati felén, illetve a Duna vonalában is. A késő délutáni órákban az Alpokaljára besodródhat zivatar nyugat felől. Az éjszaka első felében lecsengő jelleggel még előfordulhat egy-egy intenzívebb zápor, vagy zivatar.
Vasárnap délutántól leginkább az ország északi részein alakulhat ki, vagy sodródhat be néhol zivatar. Fontos megjegyezni, hogy nagyobb bizonytalanság mellett zivatar kialakulása másutt sem teljesen kizárt.
A zivatarokat mindkét nap elsősorban viharos kifutószél (60-90 km/h), jégeső, illetve intenzív csapadék (10-20 mm, lokálisan akár >25 mm) kísérheti.
A hőség miatt még mindig él a teljes országra az elsőfokú riasztás.
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!