Szavakkal nehéz leírni azt a látványt, amint épp egy férfi mászik négykézláb a Blahánál! Senki nem foglalkozott vele, csak elsétáltak mellette! Felkavaró videó
Az Otthonunk Józsefváros Facebook-csoportba került fel egy rövid videó, amin csak annyi látható, hogy egy férfi négykézláb próbált haladni a VIII. kerület villamosmegállójában.
Azt sajnos nem tudtuk kideríteni, hogy a kúszó-mászó ember esetleg részeg volt, vagy ne adj’ isten rosszullét miatt nem volt képes a két lábán közlekedni, de az biztos, nézni is rossz, hogy senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy megálljon és megkérdezze a férfit, jól van-e, és hogy szüksége van-e segítségre.
Persze az is elképzelhető, hogy ismét egy drogtól kábult ember „mutatványát” rögzítették a felvételen. Hiszen korábban már beszámoltunk arról, hogy a Palotanegyedbe újra visszatértek a drogosok, akik a kerület közparkjaiban leltek menedéket, ezzel félelmet keltve a lakókban.
A kommentelők nem értik, hogyan jutott idáig Józsefváros A csoportban egyből elkezdődtek a találgatások, hogy mi lehet a férfival, de volt olyan, aki jelenlegi városvezetést hibáztatta a kialakult helyzetért.
- „Állati állapotban. Megtelt velük a Blahától a Népszínház utcán át a Teleki térig. Hogy lehet ezt hagyni?” – tette fel a kérdést Dániel.
- „Ő egy tolószékbe szokott közlekedni általában a Teleki tér környékén…. Látszik a mozgásán, hogy nem egészséges” – írta Kata.
- „Szomorú, hogy hová jutott a kerület” – fejtette ki véleményét Ferenc a videó kapcsán.
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!