CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! Valóságos katasztrófaturizmus volt ezt megnézni! :-( Ezt tudja Zalatnay Cini 12,5 millióért..koncertjéről készítettek felvételt

CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! Valóságos katasztrófaturizmus volt ezt megnézni! :-( Ezt tudja Zalatnay Cini 12,5 millióért..koncertjéről készítettek felvételt

Újabb támogatást ítélt meg Zalatnay Saroltának Kásler Miklós.

Az NKA honlapján október 1-jén közzétett pályázati döntésekből derült ki, hogy egy újabb támogatást hagyott jóvá Kásler Miklós az énekesnőnek, aki most „életmű-összefoglaló kiadványok kiadására” kapott 2,5 millió forintot – szúrta ki a 24.hu.

Mint megírtuk, a Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere a számára fenntartott keretből júniusban 10 millió forinttal támogatta Zalatnay Saroltát, akkor „az életmű-koncertkörút megvalósítása” céljával.

Zalatnay szeptemberben aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű petíciót is pedig néhány éve még azt nyilatkozta, utálja a politikát. A művésznő hosszú pályafutása alatt valóban távol tartotta magát a politikától, legalábbis nyíltan nem állt ki ügyek mellett.

– Mindig is hirdettem, hogy nem foglalkozom politikával. Ebben az esetben sem álltam politikai akció mögé, a tetszésemet és a nemtetszésemet fejeztem ki. Itt most az utóbbit, mert elegem van a gyűlölködésből. A véleményemet továbbra is elmondom, akinek ez nem tetszik, az mehet isten hírével. Szerencsére sokkal több a szeretet, mint a negatívum az irányomba a rajongóim részéről – mondta a Blikknek Zalatnay, aki akkor kitért a 10 millió forintos állami támogatásra is,

– Az viszont nagyon elszomorít, ahogy egyesek erre a hírre reagáltak. Nem kaptam semmiféle előnyt azért, mert aláírtam a petíciót. Szép is lenne, ha 10 milliót érne az aláírásom! A pénzt nem a zsebembe adják, a turné minden egyes elemével el kell számolni – magyarázta az énekesnő.

Ezt a felvételt egy olvasónk küldte, és megmutatta, hogy milyen is az a 10 milliós koncert, amit Cini letolt.



Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap