Elképesztő ÚJDONSÁG hódít a magyar temetőkben! Ilyet még biztosan nem láttál!

Elképesztő ÚJDONSÁG hódít a magyar temetőkben! Ilyet még biztosan nem láttál!


Új divat hódít a temetőben: QR-kódot tesznek a sírkőre az elhunyt teljes élettörténetével

Egy szerettünk elvesztése mindig nehéz időszak. Nem csak a gyász, de a temetés körüli tenni valók is lefoglalják ilyenkor az embert. Később évek múltán aztán könnyebb visszaemlékezni, de sokszor azon kapja magát az ember, hogy már nem is emlékszik pontosan mindenre. Ilyenkor mindig megfogadjuk, hogy ezentúl írunk majd mindent, de ugye ez általában elmarad.


Pár fiatal azonban úgy tűnik megtalálta a megoldást arra, miképpen küszöbölhető ki ez. Kifejlesztetek egy felületet, ahova az elhunyt önéletrajzát lehet feltölteni fényképekkel és videókkal.

Persze ez nem volna akkor nagy dolog, de ők QR kód formájában ezt ráhelyezik a sírokra, így az arra járó egyszerűen a telefonja segítségével elolvashatja a sírban nyugvó szerette történetét.

Azt is kiküszöbölték miképpen oldható ez meg a legkönnyebben. A sírokra kis lapot, míg az urnákra fóliát ragasztanak.

Nem ők az egyetlenek akiknek ez az eszükbe jutott. Egy másik programozó cég NFC-kódos megoldással tudja pontosan ugyan ezt megoldani.

Természetesen ezek a modern eszközök valóban ki küszöbölhetetlenek lesznek, mivel az egyértelműen látható, hogy a fiatal generáció, már nem jár ki annyit gondozni a sírokat. Inkább az urnás temetéseket részesítik előnyben, ami valóan kevésbé időt rabló.

Ha bevezetik ezeket a leolvasható kódokat, akkor pedig gyakorlatilag bárki akinek szimpatikus az elhunyt élete alapján, tehet virágot a sírra, vagy akár rendbe is teheti azt.

1999. évi XLIII. törvény

a temetőkről és a temetkezésről

19. § (1) * Az eltemetés módja szerint a temetés hamvasztással vagy hamvasztás nélkül történik.

(2) Az eltemetés módjára és helyére nézve az elhunyt életében tett rendelkezése az irányadó, amennyiben ez nem ró az eltemettető személyére aránytalanul nagy terhet.

(3) Az elhunyt életében tett rendelkezése hiányában az eltemetés módját és helyét az határozza meg, aki a temetésről gondoskodik, vagy arra köteles lenne, de a temetésről más szerv vagy személy úgy gondoskodik, mintha az elhunyt saját halottja volna.

(4) Ha a temetésről több személy gondoskodik és közöttük az eltemetés módja tekintetében nincs megegyezés, a temetés csak elhamvasztás nélkül történhet.

20. § (1) A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:

a) aki a temetést szerződésben vállalta;

b) akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;

c) * végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa;

d) * az elhunyt egyéb, közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint.

(2) * Ha temetésre kötelezett személy nincs, ismeretlen helyen tartózkodik vagy a kötelezettségét nem teljesíti, a temetésről az elhalálozás helye szerint illetékes települési önkormányzat (fővárosban a kerületi önkormányzat) polgármestere, illetve ha az elhalálozásra a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott területen kerül sor, a főpolgármester – jogszabályban meghatározott határidőn belül – gondoskodik.

Érdekesnek találtad? Akkor ne felejtesd el megosztani!

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap