Újabb tanár vesztette életét a vírus miatt! Irénke néni itt hagyott minket, a teremtőnek vissza adta a lelkét, miután... - Nyugodjon Békében!

Újabb tanár vesztette életét a vírus miatt! Irénke néni itt hagyott minket, a teremtőnek vissza adta a lelkét, miután... - Nyugodjon Békében!


“Nem szuszog, nem lélegzik” – talán sokunknak a Szegedi Szent Benedek nevelőtestületéből ez ugrik be, ha egy jellegzetes mondatot kellene mondanunk Imre Ernőné, Irénke kolléganőnkre gondolva.

Hiszen ő maga így szokta jellemezni azt, amikor egy-egy tanóra alkalmával a rá jellemző szeretetteli tekintéllyel csendet teremtett az oktatómunkához.

Azoknak, akik nem ismerték, akik nem látták pedagógusi tevékenységét – ez a mondat akár negatív kicsengésű is lehet, azt üzenve, hogy igazi régivágású tanárként az osztály síri csendje egyfajta öncél volt számára. De akik közelében lehettünk, akik láttuk mindennapi munkáját, tapasztalhattuk azt a szeretetet (olykor rajongást), amivel diákjai, tanítványai körülveszik, jól tudjuk, hogy szó sincs erről. Hiszen a vele való beszélgetésekben szívek nyíltak meg, sorsok bontakoztak is és olykor tragédiák feloldásai, életre szóló iránymutatások születtek meg.

Éppen ezért, személyiségének, mindennapi jelenlétének hiányával szembesülve különösen is átérezzük Kosztolányi sorát: “jaj, összedőlt a kincstár”…

A keresztény gondolkodás, kultúra létszemléletére jellemző, hogy a naptárban, a szentekre megemlékezve valójában azok halálának napját ünnepeljük, azt tekintve a “valódi” születésnapnak, a mennyei boldogságra való megszületés napjának. Ami persze egyet jelent a földi élettől való búcsúzás, az elválás fájdalmának napjával is.

Irénke életében egy napra sűrűsödik mindez: születésnapja egyben távlatot, nyitányt is jelent az Örökkévalóság felé.

Reménységünk szerint újra együtt lehet férjével, akit csaknem 48 évnyi házasság után hirtelen veszített el, s azóta viselte ennek fájdalmát.

Felsorolni is sok mindazt a területet, feladatot, ami iskolánkban Irénke hiányával szembesít minket: ballagó osztálya, fejlesztésre járó tanulóink, gyógypedagógiai asszisztens hallgatóink, a nyílt napok, az iskolai rendezvények és sorolhatnánk még tovább.

Mégis azt érezzük: nem a feladatokon mérhető le valakinek az elvesztése. És nem is azok által fogunk emlékezni rá. Hanem azáltal, hogy olykor eszünkbe jut: “Nem szuszog, nem lélegzik.” – Összenézünk, összekacsintunk, és pontosan tudjuk, kinek a mondata volt ez, és hogy mit jelent a ő hiánya…

Drága Irénke! Köszönjük a Mindenhatónak, hogy adott Téged nekünk. Pótolhatatlan tagja voltál nevelőtestületünknek. A Szent Benedek Többcélú Szakképző Intézmény Szegedi Tagintézményének munkatársai, iskolánk tanulói nevében fájdalommal telt szívvel búcsúzunk most Tőled.

„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el.”

Isten Veled, Irénke!

( Belső információ: kórházba került Kovid miatt, és lélegeztető gépre kellett tenni. Ezek után hunyt el ) Régebbi bejegyzés → Főoldal

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap