A terhes kismama a 41. hétig egyetlen orvosi vizsgálatot sem végeztetett el - Ám amit a hasüregében láttak az orvosok, attól még ők is lemeredtek:

A terhes kismama a 41. hétig egyetlen orvosi vizsgálatot sem végeztetett el - Ám amit a hasüregében láttak az orvosok, attól még ők is lemeredtek:


Vannak olyan emberek, akik ezért, vagy pedig azért nem annyira bíznak az orvostudományban. A világ egyes tájain egyébként ez meglehetősen elterjedt.

A cikkben található videó egy olyan hölgy megható története, aki bár tudott róla, hogy várandós, egészen terhességének 41. hetéig nem fordult orvoshoz, így az ilyenkor javasolt vizsgálatokat sem végeztette el.

Az eset nem is olyan régen, 2017 márciusában, Nyugat-Szibériában történt. A 31 éves vagy “különös tüneteket” tapasztalt magán, és ezért döntött úgy, hogy a terhessége 41. hetében végül felkeres egy orvost.

Hamar kiderült azonban, hogy nem szokványos esettel van dolguk: a kórházban megállapították, hogy a nő esetében méhen kívüli terhességgel állnak szemben, ilyen esetben a gyermek fejlődési esélye igen rosszak, rendkívül nagy a vetélés kockázata, illetve az anya egészsége is komoly veszélyben lehet.

Rendkívül alacsony annak az esélye, hogy ilyen körülmények között egy nő egészséges magzatnak adhat életet, azonban ez esetben mégis így történt.

A hölgy császármetszéssel szülte meg a gyermekét, aki négy kg-al jött a világra, és a különleges kislánynak a Veronika (győzelmet hozó) nevet adták.

Az édesanya rendkívül büszke a kislányára, és úgy látszik, hogy megjött a bizalma az orvostudományban is, mert ígéri, hogy következő gyermekénél már minden szükséges vizsgálatot elfog végeztetni, és időben felkeresi orvosát.

Az alábbi videót a helyi tv adta közre



Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap