Brutális baleset a 4-esen! Nyolc autó és két kamion ütközött! A sérültek között gyerek is van! Ez okozta a borzalmat:

Brutális baleset a 4-esen! Nyolc autó és két kamion ütközött! A sérültek között gyerek is van! Ez okozta a borzalmat:


Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a helyszínre több mentőegységet is riasztottak, ahol a baleset következtében négy fő sérültet találtak. Egy középkorú férfi súlyos, egy gyermek és két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ellátásukat követően stabil állapotban szállítottak mindenkit a kórházba.

A helyszínen járt kollégánk szerint az egyik autóból menet közben pánikszerűen ugrottak ki az emberek, mert látták, hogy a kamion össze fogja tolni az ott közlekedőket. Egy másik, sor elején lévő gépjárműből hatalmas fénycsóvát észleltek, majd egy nagy ütődést éreztek.

A katasztrófavédelem arról számolt be, hogy három embert kellett kórházba szállítani.

A helyszínen járt kollégánk szerint a sérültek között gyerek is van.

Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 210-es kilométerszelvényében november 10-én 7 óra körül, ahol összeütközött nyolc személygépkocsi és két kamion Ebes térségében. A rendőrség szerint eddig tisztázatlan körülmények között álló kocsisorba hajtott egy kamion. A balesetben többen megsérültek.



Az előrejelzések szerint Hajdú-Bihar megyében többfelé kell számítani (tartós, akár sűrű) köd képződésére kora reggel, valamint délelőtt. Napközben csak lassan javulnak a látási viszonyok és a ködös területeken szitálás is előfordulhat.

A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel, a legrosszabb vezetési körülmények egyike.

A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást.

Az egyik legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon csökkentsük járművünk sebességét! Gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet. Fontos a követési távolság növelése, ködben nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot. Lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől! Különösen veszélyes lehet, amikor hirtelen érkezünk egy ködfoltba, mert ekkor a látótávolság nagyon rövid idő alatt jelentősen lecsökken és nem tudhatjuk, milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.

Közlekedésünk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik! Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, és ezáltal biztonságunkat sokszorosára növelheti!

Vezessenek fokozott körültekintéssel!

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap