MOST ÉRKEZETT: Magyar honvédségi főparancsnok: “felkészülünk a legrosszabbra is”

MOST ÉRKEZETT: Magyar honvédségi főparancsnok: “felkészülünk a legrosszabbra is”


Magyar honvédségi főparancsnok: “felkészülünk a legrosszabbra is” Áder János köztársasági elnök mint a honvédség főparancsnoka hétfőn hivatalában fogadta Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát.

Amintegy másfél órán át tartó megbeszélésük után a Sándor-palota Tükör-termében Ruszin-Szendi Romulusz a sajtónak nyilatkozva elmondta: a köztársasági elnök felkérésére jelentést adott arról, hogy a magyar katonák milyen feladatokat hajtanak végre Magyarországon.

Kiemelten szólt az orosz-ukrán konfliktus miatt az ország keleti térségébe átcsoportosított erőről. Elsősorban a rendőri erőket támogatják, de közben “felkészülünk a legrosszabbra is” – idézi az MTI az altábornagyot. Fontos célnak nevezte, hogy megnyugtassanak minden magyar embert: “ha baj történne”, számíthatnak a magyar katonákra.

Hangsúlyozta: a magyar katonák továbbra is ott vannak a déli határon, továbbá számos országban teljesítenek szolgálatot, hogy a szövetségesi kötelezettségeiknek is eleget téve próbáljanak békés és biztonságos környezetet teremteni a világban.

Ruszin-Szendi Romulusz beszámolt Áder Jánosnak a jövőbeli tervekről is, köztük az orosz-ukrán háború miatt Magyarországra települő NATO-erők érkezéséről. Kérdésre válaszolva az altábornagy azt mondta: ennek még folyamatban van a tervezése.

Áder János utoljára fogadta államfőként a Magyar Honvédség parancsnokát.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap