MOST ÉRKEZETT: Orbán Viktor rendkívüli üzenetet küldött az ukránoknak!

MOST ÉRKEZETT: Orbán Viktor rendkívüli üzenetet küldött az ukránoknak!


Orbán Viktor fontos üzenetet küldött a hétvégén.

Óriási sikerrel zárult a Stand Up for Ukraine nevű jótékonysági esemény Varsóban, amit az Európai Unió, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, és a Global Citizen nemzetközi szervezet rendezett. Az eseményen több, mint 10,1 milliárd euró, vagyis összesen 3810,5 milliárd forint gyűlt össze Ukrajna megsegítésére.

Az eseményen több ország vezetője, köztük Orbán Viktor is egy rövid videóüzenettel jelentkezett be. Ebben a magyar miniszterelnök köszönetet mondott Ursula von der Leyennek a konferencia összehívásáért, majd felsorolta, hogy Magyarország hogyan próbál segíteni az ukrán menekülteknek.

A kormányfő beszámolt róla, hogy a háború kitörése óta több, mint 570 ezer menekült érkezett Magyarországra, akiknek szállást, élelmiszert, ingyenes utazási lehetőséget, és egészségügyi ellátást is biztosítanak. A miniszterelnök hozzátette hogy akik úgy döntenek, hogy itt maradnak, azoknak munkalehetőséget is biztosítanak, a gyermekeik pedig ingyenes anyanyelvi oktatásban részesülhetnek.

„Szeretném biztosítani ukrán barátainkat, hogy Magyarországon továbbra is biztonságos menedékre talál mindenki, aki a háború elől menekül. A támogatási programjainkat folytatjuk, a menekültekről gondoskodunk, a szükséges pénzügyi forrásokat pedig magunk folyamatosan előteremtjük és biztosítjuk. Magyarország segít” – fogalmazott a videóüzenetében Orbán Viktor.



Forrrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap