SZIJJÁRTÓ PÉTER INGERÜLTEN NYILATKOZOTT AZ UKRÁN VEZETŐK HAZÁNKAT ÉRINTŐ LÉPÉSEIRŐL: “HÁT ÁLLJON MÁR MEG A MENET!”

SZIJJÁRTÓ PÉTER INGERÜLTEN NYILATKOZOTT AZ UKRÁN VEZETŐK HAZÁNKAT ÉRINTŐ LÉPÉSEIRŐL: “HÁT ÁLLJON MÁR MEG A MENET!”


Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán újságírók előtt mondta el, miért volt szükség Ukrajna budapesti nagykövetének bekéretésére:

“Az, hogy az ukránoknak és a magyaroknak különbözőek az érdekeik, még nem indokolná a nagykövet bekéretését” – kezdte a tárcavezető, majd így folytatta:

De az, ahogy az ukrán kormányzati tisztségviselők, az elnöküket beleértve, nyilatkoztak a választásokat követően, az elfogadhatatlan” – húzta alá Szijjártó Péter.

„Mi megértjük, hogy ők háborúban állnak, szörnyű az a szenvedés, amit az ukrán embereknek át kell élni, de ez sem lehet ok arra, hogy totalitárius rendszer kialakításáról beszéljenek Magyarország vonatkozásában, hogy a háborús bűnökben való cinkosság kérdését vessék fel a diplomatáik, vagy sajnálkozzanak a magyar választás kimenetele felett. Hát álljon már meg a menet!” – közölte a miniszter.

„A magyar emberek egy demokratikus választáson döntöttek, ahogy döntöttek, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani, az egész világnak tiszteletben kell tartania.

Ukrajnának, az ukrán elnöknek és az ukrajnai kormányzati tisztségviselőknek is tiszteletben kell tartani.

És meg kell érteni, hogy mire mondtak vagy miről hoztak döntést a magyar emberek: békéről és biztonságról.

Világos volt a kormány álláspontja az ukrajnai háború ügyében, világos volt az ellenzék álláspontja is, és az emberek egyértelműen, példátlan mértékben, rekordtámogatást adva a kormány álláspontja mellett sorakoztak fel. És ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani.

És hogy ez legyen világos, be is kérettük az ukrán nagykövetet, mert ezek a nyilatkozatok, amelyeket az elmúlt napokban az ukránok vezetői tettek, minden határon túl mentek” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap