Már a szomszédunkban is feltűnhetett a majomhimlő – Komoly karantént vezettek be a fertőzötteknek

Már a szomszédunkban is feltűnhetett a majomhimlő – Komoly karantént vezettek be a fertőzötteknek


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több majomhimlős eset megjelenésére számít, ezért az elkövetkező napokban további útmutatásokat és ajánlásokat ad az országoknak a majomhimlő terjedésének mérséklésére.

Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy embert Ausztriában – jelentette vasárnap az ORF osztrák közszolgálati televízió.

A tájékoztatás szerint a 35 éves bécsi férfit éjszaka vitték kórházba, miután enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztek. Várhatóan még a nap folyamán kiderül a tesztekből, hogy a férfi majomhimlővel fertőződött-e meg – tették hozzá.

Az elmúlt napokban Európa több országában – köztük Belgiumban, Svájcban, Spanyolországban és Hollandiában – vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket. Szombatig 92 esetben erősítették meg a majomhimlőt és 12 esetben feltételezték a megbetegedést 12 olyan országban, ahol nem endémiás a vírus.

A Reuters szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több majomhimlős eset megjelenésére számít, ezért az elkövetkező napokban további útmutatásokat és ajánlásokat ad az országoknak a majomhimlő terjedésének mérséklésére.

Belgium lett az első ország a világon, ahol az igazoltan majomhimlővel fertőzöttek számára 21 napos kötelező karantént rendeltek el. Ahogy korábban a koronavírus esetében, úgy a majomhimlővel fertőzötteknek is izolálnia kell magát. A belgáknál eddig összesen három igazolt esetet jelentettek, és az összes fertőzött valamilyen módon köthető egy Antwerpenben rendezett fesztiválhoz, írja a Daily Mail.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a kiütések, a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Ezt követően a más himlővírusokra is jellemző kiütés következik be az arcon és a testen, beleértve a száj belsejét, valamint a kézfejet és a talpat is. A kiütések különböző fejlődési szakaszokon mennek keresztül, mielőtt végül varasodnak és leesnek, ekkor a beteg már nem fertőz. A majomhimlő-fertőzés lappangási ideje általában 6-16 nap, de akár 3 hét is lehet.

Az ember és ember között nehezen, de személyes érintkezés során elsősorban testnedvek, köztük a nyál útján terjedő majomhimlő vírusának nincs ellenszere. Az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak a csak ritkán halálos majomhimlő ellen. A WHO közlése szerint a nyugati országokban az esetek többségét férfiakkal szexuális kapcsolatban lévő férfiak esetében észlelték, ezért tovább kutatják a vírus átadásának lehetséges módjait.

Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap