Több száz millió forintot és a lakását is ellopta áldozatától a magyar mulatós zenész

Több száz millió forintot és a lakását is ellopta áldozatától a magyar mulatós zenész


Több száz millió forintot és a lakását is ellopta áldozatától a magyar mulatós zenész vállalkozót több társával együtt verte át a jelenleg letartóztatásban lévő előadó.

Négy teljes éven át zsarolt és fenyegetett egy befolyásolható vállalkozót két nő és egy mulatós zenészként tevékenykedő férfi.Utóbbi egyik hölgy társával azt hazudta az áldozatnak, hogy a nő tőle terhes, ezért több száz millió forintot tudtak kicsalni tőle, de ékszerekre és egy drága kocsira is szert tettek, arról nem is beszélve, hogy a vállalkozó házába is beköltöztek.

A teljesen kizsigerelt férfi végső elkeseredésében már a saját házából is kiköltözött, és csak ezután tett feljelentést a rendőrségen. A csalók ellen vádat emeltek, a mulatós zenész jelenleg is letartóztatásban van, társai azonban szabadlábon maradtak, és jelenleg is áldozatuk otthonában élnek – számolt be az esetről az RTL Híradó.



Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap