FIGYELEM! Ennyi volt, nincs többé ingyenes messengerezés
Az európai távközlés-felügyelő hatóság (BEREC) a múlt héten frissítette az arra vonatkozó előírásait, és betiltották azt a gyakorlatot, amely bizonyos alkalmazásokat mentesített a szolgáltatók által előírt adatkorlátok alól. A változtatás értelmében
AZ EDDIG INGYENESEN HASZNÁLHATÓ ALKALMAZÁSOK IS FOGYASZTANI FOGJÁK A MOBILNETET.
Az eddigi szabályozás szerint több üzenetküldő alkalmazást (Facebook Messenger, WhatsApp, Viber, társkereső programok stb.) igénybe vehettek a mobilnetes felhasználók akkor is, ha már kimerítették a havi keretüket. Most egy új törvény miatt ez a lehetőség megszűnik.
A hatóság a döntésnél az európai bíróság egyik ítéletére hivatkozott, amely kimondta: sérti a szabad versenyt, ha bizonyos alkalmazásokat a felhasználók ingyenesen igénybe vehetnek, másokat pedig nem.
A DÖNTÉS KIZÁRÓLAG AZ EURÓPAI PIACOT ÉRINTI.
Az Egyesült Államokban például szövetségi szinten még nem merült fel, hogy ehhez hasonlóan módosítanák a feltételeket (sőt, korábban pont egy ezzel ellenkező lépést tett a helyi szabályozó hatóság). Ugyanakkor tagállami szinten Kaliforniában már érvényben van egy olyan szabályozás, amely nagyon hasonlít a mostani európai előíráshoz.
Forrás
Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!