HOPPÁ! Akár 1600-1700 forint is lehet télen a gáz köbmétere, ha EZ valóban bekövetkezik:

HOPPÁ! Akár 1600-1700 forint is lehet télen a gáz köbmétere, ha EZ valóban bekövetkezik:


A Gazprom hatvan százalékos gázáremelkedést harangozott be a téli hónapokra, és ha ez igaz, brutális gázáremelkedés lesz Magyarországon.

Most már egészen biztosan kijelenthetjük, hogy február elején – finoman fogalmazva – nem mondott igazat Vlagyimir Putyin, amikor Orbán Viktor moszkvai látogatása során bejelentette, Magyarország a világpiaci ár ötödéért kapja majd a gázt Oroszországtól.

Ugyanis a portfolio.hu értesülése szerint egészen elképesztő gázárat mondott be a téli hónapokra a Gazprom. Az orosz cég gyakorlatilag bejelentette, hogy további legalább 60%-os áremelkedés várható a téli hónapokban. Ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 2500 dolláros spot gázárak helyett ezer köbméterenként több mint 4 ezer dollárt kell majd fizetni.

Ha ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana, így komolyan felvetődne az a kérdés is, hogy mi lesz a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival.

Ha ugyanis tényleg jelentősen tovább emelkednének a tőzsdei gázárak télre és ha ezzel együtt a magyar állam gázbeszerzési költségei emelkednének, akkor ez óriási pluszterhet jelentene az államnak.

Most ugyanis úgy néz ki a helyzet, hogy a rezsicsökkentés keretében 102 forintért adja el a lakosságnak a gáz köbméterét, míg az átlagfogyasztás feletti részre köbméterenként augusztustól 732,4 Ft-ba kerül. Ha a Gazprom végrehajtja a bejelentett emelést, akkor 1600-1700 forintra emelkedne a gáz köbméterének ára a téli hónapokban.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap