Jó hír és rossz hír is jött a nyugdíjasoknak

Jó hír és rossz hír is jött a nyugdíjasoknak


A jó hír az, hogy Magyar Nemzeti Bank szakértőinek várakozása szerint idén a korábban vártnál nagyobb gazdasági növekedésre lehet számítani, amivel gyakorlatilag biztossá tették, hogy ősszel ismét prémiumot kaphatnak a nyugdíjasok.

A rossz hír viszont az, hogy várhatóan a magas infláció még jó ideig velünk marad, ami az idei év átlagában 11-12,6 százalék között alakulhat. Ettől a júliusban érkező 3,9 százalékos nyugdíjkorrekció vásárlóértéke csökken, másrészt pedig novemberben a kormánynak újabb nyugdíjkiegészítést kell kiutalni az érintetteknek. Pedig ezek a tavaszi, nyár eleji hónapok sem voltak könnyűek az idősek számára. Ráadásul a nyugdíjasok jó részt élelmiszerre költenek, ahol már 20%-os drágulás is mérhető tavalyhoz képest.

Amíg meg nem érkezik a nyugdíjkorrekció, addig nekik az 5 százalékkal emelt ellátásukból kell kigazdálkodni a ma már 10,7 százalékos átlagos áremelkedést.

Forrás

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap