Borzalmas hír jött ma reggel- Elvesztette Magyarország a csodálatos magyar énekest!Halálhírét a családja jelentette be .

Borzalmas hír jött ma reggel- Elvesztette Magyarország a csodálatos magyar énekest!Halálhírét a családja jelentette be .


Meghalt Maros Gábor, legendás színész és operaénekes

Elhunyt a legendás színész és operaénekes, Maros Gábor. Halálát színművész kollégája erősítette meg a Borsnak. Nyugodjék békében!

A legendás színművész 75 éves korában távozott, halálát kollégája, Szacsvay László erősítette meg.

Holnap leszek 75 éves. Ki tudja, mennyi van még hátra, hiszen egyre-másra látja az ember, hogy elmennek a legnagyobb pályatársak. Most is például pár nappal ezelőtt tudtam meg, meghalt Maros Gabi.

– sóhajtott Szacsvay, hozzátéve: úgy tudja, korházban ápolták pár hete, ott érte utol a vég.



MAROS GÁBOR ARANYDIPLOMA / FOTÓ: BLIKK/POZSONYI ZITA

1971-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott. 1973–1976 között átszerződött a József Attila Színházhoz. 1981–1988 között a Magyar Állami Operaházban lépett fel. 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben a debreceni Csokonai Színház társulatának művésze lett. 1989-től szabadfoglalkozású. 1990–1993 között az amszterdami Concertgebouw-ban lépett fel. 1993–1995 között Ausztrália Koncert turnén vett részt. 1995–1999 között a Soproni Petőfi Színház tagja, 2000–2002 között a Vidám Színpad tagja volt. 2003 óta a Sziget Színház színésze. Rendezéssel is foglalkozik. 2006-ban karácsondi polgármester-jelölt volt.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap