MOST ÉRKEZETT! 200 ezer forintos büntetést is kaphatsz! Mindenki tartsa be ezt a dátumot, mert KÖTELEZŐ a részvétel!
Október elsején – kisebb technikai problémákkal ugyan, de – megkezdődött a népszámlálás, amelyen kötelező a részvétel. Nézzük, milyen határidőket kell észben tartanunk, illetve milyen kérdésekre számíthatunk.
Október 1-jén elindult a népszámlálás, a kezdés azonban nem ment gördülékenyen. A Telex beszámolója szerint ugyanis az adatgyűjtő online felület több órán keresztül nem működött.
Később pedig a népszámlálás zöld számán automatikusan arról tájékoztatták a hívókat, hogy a nagy érdeklődés miatt összeomlott a népszámlálás online rendszere. A felület végül este tíz után vált ismét működőképessé.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi tájékoztatása szerint a népszámlálással kapcsolatos kérdőíveket október 16-áig interneten lehet kitölteni. Ezt követően számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online kérdőív. Akitől viszont így sem sikerül adatot gyűjteni, annak november végig a helyi jegyzőnél kell jelentkeznie.
A hírek szerint azért is jobb, ha nem mulasztjuk el az adatszolgáltatást, mert akár 200 ezer forintos büntetést is kaphat az, aki nem vesz részt a kötelező népszámlálásba.
Miért fontos a népszámlálás? A tízévenkénti népszámlálás pillanatképet ad az országról. Bemutatja hogy milyen viszonyok között élnek a magyarok, milyen a munkaerőpiaci helyzetük, az egészségi állapotuk, a vallási hovatartozásuk – ismertette korábban Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.
A válaszadás azért is fontos, mert a kapott adatok megalapozzák a jövőbeni döntéseket és képet adnak az igényekről.
A KSH nyáron arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy a lakosság válaszoljon az egészségi állapotot és a fogyatékosságot érintő kérdésekre az őszi népszámlálás során.
Forrás