Pénzesőt jelentett be a nyugdíjasoknak a kormány,íme a részletek

Pénzesőt jelentett be a nyugdíjasoknak a kormány,íme a részletek


Két és fél millió nyugdíjas számolhat pluszpénzzel az államtitkár szerint.

Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben. Mintegy másfélmillióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium államtitkárának elmondása szerint pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak,
így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez.

A kiegészítő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot – az, aki bankszámlára kérte járandósága kifizetését – november 11-én a rendes havi ellátásával együtt a két utalásban kapja meg. Az pedig, aki a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól veheti át a neki járó összeget.

Az államtitkár elmondta, hogy 217 milliárd forintot tesz ki a kiegészítő emelés összege. Felidézte, hogy már az év elején 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat. Emellett a kormány évközi nyugdíjkorrekciót hajtott végre, amelynek révén júliustól, januárra visszamenőleg további 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.

Novemberben mindezt egy 4,5 százalékos emelés követi. A kiegészítő nyugdíjemelést januárra visszamenőleg fizeti ki az államkincstár, és az érintettek a 13. havi nyugdíj és ellátás korrekcióját is megkapják. A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémium jár idén is. A jogosultaknak ezen a címen összesen 23,5 milliárd forintot fizet ki a kincstár – tette hozzá Tállai András.

Elmondása szerint tízezer forintos nyugdíjprémiummal számolhat minden érintett, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja. Az államtitkár leszögezte, hogy a nyugdíjprémium minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek jár, vagyis a juttatást nem csak az öregségi nyugellátásban részesülők vehetik majd kézhez.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap