Most jött! Rohammentő vitte el Mucsi Zoltánt - ITT vannak a részletek, amiket tudni lehet:

Most jött! Rohammentő vitte el Mucsi Zoltánt - ITT vannak a részletek, amiket tudni lehet:


Egy mentőautóból jelentkezett be Mucsi Zoltán. A színész ezzel támogatja a MICU rohamkocsi ügyét. Ugyanis a különleges járműből csupán egy darab található Magyarországon, pedig óriási szerepe van, hiszen évente 1600 súlyos, kiemelt gondoskodást és ellátást igénylő beteg szállításához nyújt segítséget. Ám a jármű engedélyei hamarosan lejárnak, ezért pénzgyűjtést szerveznek, amelynek kampányához csatlakozott a színész is.

A MICU mentőautó, amely egyedülálló az országban, 40 ezer órás szolgálata során már több mint 22 ezer betegnek segített, akiknek kiemelt ellátásra volt szükségük, és mintegy 1 millió kilométert tudhat maga mögött. Ezen idő alatt közel 700 ezer liter oxigént használtak el lélegeztetésre.

Nem véletlenül nevezi a járművet „gördülő intenzívosztálynak” Mucsi Zoltán, hiszen évente nagyjából 900 olyan beteget szállítanak a MICU-n, akiknek folyamatos intenzív ellátásra van szükségük. Emellett évente 40-50 újraélesztéshez is kihívják a mentőautót.

A videó alább tekinthető meg.



Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap