Orbán Viktor bejelentette a nagy fordulatot: ÍGY döntött a magyar kormány

Orbán Viktor bejelentette a nagy fordulatot: ÍGY döntött a magyar kormány


Magyarország nem fogadja el a közös uniós hitelfelvételt. Ez nem újdonság, viszont közben Orbán Viktor váratlanul egy másik, vadonatúj javaslatot vetett fel a Magyar Állandó Értekezlet mai ülésén.

Magyarország nem fogja elfogadni, hogy az európai uniós tagállamok közösen hiteleket vegyenek fel Ukrajna megsegítése érdekében
– mondta a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén pénteken Budapesten.

Orbán Viktor azt javasolta, az uniós tagállamok nézzék meg, hogy Ukrajna működéséhez mennyi pénzt akarnak adni, azt arányosan, fair módon osszák el egymás között.

Ezt az összeget, évente 60-70 milliárd forintot, a nemzeti költségvetésből biztosítaná Magyarország az ukránokkal kötött kétoldalú megállapodás keretében – részletezte.

Magyarország elítéli az orosz agressziót, segíti az ukrán népet, de arra nem hajlandó, hogy Ukrajna érdekeit saját érdekei elé helyezze.

A kormányfő szerint az általa vázolt támogatás nem sérti alapvetően a magyar nemzeti érdekeket, bár az összeg hiányozni fog a magyar költségvetésből.

A Portfolio a hírre reagálva emlékeztet, hogy a közös hitelfelvétel elutasítása nem újdonság a magyar kormány részéről, ezt a napokban több vezető nyugat-európai politikus élesen bírálta. Viszont a közvetlen magyar költségvetési támogatás lehetőségének felvázolása vadonatúj elem a kormány Ukrajna-támogató politikájában. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón utalt arra, hogy Magyarország kész anyagilag támogatni Ukrajnát, de a közös uniós hitelfelvételt ellenzik.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap