Rettenetes hírt közöltek, ez a magyarokat is földhöz vágja 👇

Rettenetes hírt közöltek, ez a magyarokat is földhöz vágja 👇


A Bank of England figyelmeztetett arra, hogy legalább két évig tartó „nagyon nehéz” visszaeséssel kell szembenézni, és a munkanélküliség 2025-re majdnem megduplázódik.

Ez az országban munkát vállaló külföldieket, köztük a magyarokat is fokozottan sújtja.

Andrew Bailey, a brit jegybank elnöke a BBC-nek azt mondta, hogy a háztartások előtt „nehéz út áll”, de úgy véli, most kell erőteljesen fellépni, különben a dolgok „később még rosszabbak lesznek”.

A jegybank az alapkamatot nemrég 2,25%-ról 3%-ra emelte, ami a legnagyobb ugrás 1989 óta.

A kamatemeléssel a megélhetési költségek 40 éve nem látott gyorsaságú emelkedését próbálja visszafogni.

Az élelmiszer- és energiaárak Angliában is nagy mértékben megugrottak, elsősorban az ukrajnai háború miatt.

Emiatt súlyos recesszió alakul ki, ami akár két évig is elhúzódhat.

A szakemberek akkor beszélnek tartós visszaesésről, ha egy ország gazdasága két egymást követő három hónapos időszakban – vagy negyedévben – zsugorodik.

Ilyenkor jellemzően a vállalatok kevesebb bevételhez jutnak, a fizetések csökkennek és a munkanélküliség nő. Ez pedig azt jelenti, hogy a kormány kevesebb adót tud beszedni, amit a közszolgáltatásokra, például az egészségügyre és az oktatásra fordítható keretet csökkenti.

A Bank of England szerint a mostani recessziós időszak lehet a leghosszabb azóta, hogy a 1920-as években elkezdték rögzíteni az adatokat.

A munkanélküliségi ráta jelenleg az elmúlt 50 év legalacsonyabb szintjén van, de jövő év elejére várhatóan közel 6,5%-ra emelkedik Nagy-Britanniában.

Forrás
loading...

AKTUÁLIS