Súlyos üzenetet kapott az Orbán-kormány

Súlyos üzenetet kapott az Orbán-kormány


A Magyar Orvosi Kamara nem érten egyet az egészségügyi törvénnyel. Közleményükben azt írják: elkerülhetetlen az ellátórendszer korszerűsítése, a működésben azonban a túlzott centralizáció elveszi a helyi kezdeményezések és kreatív megoldások erejét.

“A MOK elnöksége a magyar orvostársadalom széles körének bevonása, a vélemények összegzése után nem támogatja az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezet jelen formájának Parlament elé terjesztését, annak egyes, az ellátásbiztonságot és az orvoskollégák közellátásban maradását veszélyeztető rendelkezései miatt” – írták.

Hozzátették, hogy habár szerintük is fontos, hogy a kormány átalakítsa az egészségügyet, úgy vélik, jelentős ez jelentős kockázatokkal jár, ugyanis az átalakítás “hatástanulmányokat nem ismertető és erőltetett ütemű” – idézi a közleményt a Blikk.

Elmondásuk szerint elkerülhetetlen az ellátórendszer korszerűsítése, a működésben azonban a túlzott centralizáció elveszi a helyi kezdeményezések és kreatív megoldások erejét, a hosszú döntési láncok pedig működési zavarhoz és pazarláshoz vezetnek.

“Nem alkalmas az egészségügyi pálya vonzóvá tételére az a javaslat, ahol egy orvos/ szakdolgozó napi 3 órás munkába járásra kényszeríthető, nyugdíjas korú kollégák éjszakai munkára kötelezhetőek, a bérek pedig – a miniszterelnökkel kötött megállapodást semmisnek tekintve – 20 százalékkal csökkenthetők” – írták.

Forrás
loading...

AKTUÁLIS