Nagy változás jön a dohányboltokban januártól

Nagy változás jön a dohányboltokban januártól


Az év végén megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze, melyek a legfontosabb változások és a felmerülő kérdések azok kapcsán.

A megjelent, 2022. évi LXIV. törvény többek között módosítja a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt is, mely hangsúlyozza, az egészségvédelmet érintő feladatokban való közreműködését a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (a továbbiakban: Hatóság).

Ezt úgy valósítja meg, , hogy leszokást támogató egészségvédelmi és prevenciós tájékoztatót készít, amelyet a kiskereskedőknek megküld – választásuk szerint – vagy papír alapon (szóróanyag, valamint plakát formájában), vagy elektronikus formában.

Ez a dohányboltok üzemeltetői számára külön költséget nem jelent, azonban az aktuális plakátot jól látható formában el kell helyezzék az eladótérben, vagy digitális formában a saját maguk által biztosított eszközzel.

A dohánytermékek dohányboltokba való kihelyezésének kérdésköre A törvénymódosítás leginkább szembeötlő változtatása azonban nem az egészségvédelmi szóró anyagok kihelyezésében rejlik, hanem abban, hogy a dohányboltokban 2024. január 1-től a pultvonal felett, illetve az elkülönített helyen belül fogyasztók számára jól láthatóan kizárólag dohánytermékek helyezhetők el.

Olyan részletszabályokat is tartalmaz a törvénymódosítás, miszerint a dohánytermék-kiskereskedő valamennyi általa forgalmazott dohánytermékből típusonként, valamint márkajelzésenként kizárólag egyet-egyet jeleníthet meg a fogyasztók számára láthatóan. Ezen túlmenően, a szivarok kivételével minden olyan dohánytermék, amelynek a csomagolása a kötelezően alkalmazandó egységes csomagolásban kerül forgalomba, illetve kombinált egészségvédő figyelmeztetést tartalmaz, kizárólag úgy helyezhető az értékesítő csatornába (azaz a „polchelyre”), hogy az egészségvédő figyelmeztetés jól látható legyen a fogyasztók számára.

A törvénymódosítás ezáltal kivezeti azt a versenyjogilag aggályosnak tekintett gyakorlatot, miszerint a szélesebb dohánytermék-palettával rendelkező dohánytermék-nagykereskedő nagyobb felületet, ezáltal előnyösebb megjelenési lehetőséget élvez a szerényebb portfólióval rendelkező piaci szereplőkkel szemben” – emeli ki a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási szakértője, dr. Szabó Gergely ügyvéd.

A fentiek tükrében tehát a törvénymódosítás megszünteti a fogyasztók figyelmét elsődlegesen élvező (pultvonal feletti) terület esetében a dohányzáshoz kapcsolódó kiegészítő termékek (pl. cigarettahüvely és cigarettapapír, elektronikus cigaretta, dohányzást imitáló elektronikus eszköz, dohányzást helyettesítő nikotintartalmú termék, dohányzási célú gyógynövénytermék) megjelenítésének lehetőségét, tehát a dohánytermék-kiskereskedők kizárólag dohánytermékeket helyezhetnek ki pultra, illetve a pult feletti részre, amelyhez a jogalkotó azt a reményt fűzi, hogy csökkenhet a dohánytermék-kiskereskedők kitettsége a nagykereskedők irányába.

Ez a szabály ugyanakkor nemcsak a dohányzáshoz kapcsolódó kiegészítő termékeket, hanem az egyéb termékeket (pl. rágó, sör, rövidital, üdítőital) is száműzi a pultvonal feletti részről, illetve amennyiben elkülönített helyen van a dohánytermék kiskereskedelem (pl. falusi bolt egy kijelölt, leválasztott része), akkor ezen elkülönített részről.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap