Nagy változás élesedik az Aldiban, Lidlben, Tescóban holnaptól: ezt a vásárlók is megemlegetik

Nagy változás élesedik az Aldiban, Lidlben, Tescóban holnaptól: ezt a vásárlók is megemlegetik


Szigorúbb szabályozás lép életbe csütörtöktől az árstopos élelmiszerek árusításával kapcsolatban – írja a Népszava.

A év végén megjelent kormányrendelet értelmében a boltoknak esetenként akár kétszer akkora mennyiséget kell készleten tartaniuk a hatósági áras termékekből, mint az árstop bevezetése előtt. A rendelet szövege a „szükség esetén” kitételt is tartalmazza, melyet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint úgy kell értemezni: a 2021 évi átlagkészletet továbbra is kell tartani, de most már a jog ereje révén is alkalmazkodni kell a vásárlók nagyobb igényeihez, aminek a felső határa a kétszeres mennyiség.

“Az eddigi szabályozás alapján a 2021. évi adott napi átlagkészletet kellett tartani a boltokban a hatósági áras termékekből.

Ha ezt a mennyiséget készleten tartotta a kereskedő, akkor nem büntethette meg a fogyasztóvédelmi ellenőr, hiába talált esetleg üres polcokat. Ha viszont az előírt mennyiségnél kevesebbet tartott készleten, bírságolható volt. Csütörtöktől, ha a kereskedő csak a korábbi átlagmennyiség másfélszeresét tartja készleten és azt adja el, de az ellenőr üres polcot és raktárt lát, akkor büntethet, hiszen a vásárlók záróráig még kereshetik az adott árstopos terméket” – magyarázta Vámos György. Mint mondta, a jogalkotói cél, hogy több árstopos termék legyen a polcokon.

A szakértő szerint a kereskedőnek jól fel kell tudnia mérni a vásárlói igényeket, vagy pedig a biztonság kedvéért az árstop előtti mennyiség kétszeresét kell készleten tartania. Ez viszont mindenképpen veszteséggel jár: ha rajta marad az árstopos áru, akkor azért, ha pedig elfogy, akkor azért, hiszen a hatósági áras termékeket sok esetben már drágábban szerzik be, mint amennyiért eladhatják.

Az üzletek szinte a hatósági árak bevezetése óta korlátozzák az árstopos termékekből vevőnként egyszerre megvásárolható mennyiséget, viszont így is előfordul hiány. “Tény, hogy számottevően többet vásárolnak az emberek a hatósági áras termékekből, mint korábban” – mondta Vámos György, aki szerint az áruhiány másik oka, hogy az ipar sem tudja lekövetni a jelentősen megváltozott és váratlan hullámokat vető vásárlói igényeket.

Az árstop miatti veszteségeket lassan egy éve görgetik maguk előtt a kereskedők – írja a lap, amelyen nem segít az újabb szigorítás. Egyre jobban rákényszerültek arra a boltok, hogy legalább részben ellensúlyozzák ezt más árucikkek árának emelésével. Az OKSZ főtitkára hangsúlyozta: az árstopok hatalmas terhet jelentenek a kiskereskedelemnek. “Nagy a veszélye, hogy a korábbi években megszokottnál több üzlet fog bezárni, amiben jelentős szerepe van az árstopoknak is” – mondta el.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap