Nyugdíjasok, figyelem! Most érkezett a nagy bejelentés

Nyugdíjasok, figyelem! Most érkezett a nagy bejelentés


Jó hírrel indul az év a szépkorúaknak: hamarosan mindenki megkapja a megemelt nyugdíjat – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

A politikus hangsúlyozta, az Orbán Viktor vezette polgári kormány kiáll az idősek érdekeiért: eddig 5 alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és visszakapták a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is.

Hozzátette, hogy ebben az évben is folytatódik a Nők 40-program és változatlan marad a nyugdíjkorhatár is.

“A nyugdíjasok ebben az évben is számíthatnak Magyarország kormányára!” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

Az emelés az öregségi nyugdíjak mellett a hozzátartozói nyugdíjakra is jár – jelezte.

Ez azt jelenti, hogy akinek van öregségi nyugdíja és mellette például özvegyi nyugdíjban is részesül, akkor mindkét ellátásra megkapja a 15 százalékos emelést – fejtette ki Hulák Zsuzsa.

Fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a közeljövőben érkező 13. havi nyugdíj szintén a megemelt összegben jár.

A nyugdíjasok számára megnyugtató hír, hogy a kormány ebben a helyzetben is gondol rájuk – fogalmazott az Idősek Tanácsának tagja.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap