Orbán Viktor vasárnapi váratlan bejelentése – Sajnos, a háborúról van szó!

Orbán Viktor vasárnapi váratlan bejelentése – Sajnos, a háborúról van szó!


Magyarország miniszterelnöke a közösségi oldalán egy friss bejegyzést osztott meg, amiben a háború is szóba került.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott posztban feltette a kérdést, hogy “hogy’ kezdődött?”. Majd felsorolta, hogy minden azzal kezdődött, hogy a németek azt mondták hajlandóak sisakokat küldeni Ukrajnába, mert ők egy háborúba nem küldenek az élet kioltására alkalmas eszközöket, “az ugyanis részvételt jelentene a háborúban”.

– írta Orbán, majd kijelentette, jól látszik, hogyha az ember az elején nem veti meg a sarkát, és nem foglal el egy világos pozíciót, amivel kijelöli a saját nemzeti érdeke alapján, hogy egy konfliktushoz mi a viszonya, akkor belesodródik.

Arról is szólt a miniszterelnök, hogy az orosz-ukrán háború kezdete 2022 elején nagyjából egybeesett a magyar választási kampánnyal. És hozzátette, hogy a kampányról lehet sok rosszat mondani, de úgy látja, hogy haszna is volt, mivel ez egy olyan időszak, amikor nyíltan és egyenesen kell beszélni. Itt hozzátette, a baloldal akkor úgy fogalmazott, hogy azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond.

“TEHÁT HA A BALOLDAL LENNE MA KORMÁNYON, AKKOR MI IS NYAKIG ÁLLNÁNK A HÁBORÚBAN, MINT A NÉMETEK. MÁR MI IS ELKÜLDTÜK VOLNA A TANKJAINKAT, A HASZNÁLATON KÍVÜL LÉVŐ EGYKORI OROSZ FEGYVEREINKET, ÉS MI IS BENNE LENNÉNK A HÁBORÚBAN, MINT FEGYVERSZÁLLÍTÓ FELEK”
– hangsúlyozta a kormányfő, aki leírta azt is, hogy ők a kampány alatt azt mondták, hogy “van magyar nemzeti érdek. Így az emberek valójában háború és béke között választottak. És a békét választották”.

“AZ ELEJÉN KIMONDTUK, HOGY EZ NEM A MI HÁBORÚNK, NEM AKARUNK BESZORULNI AZ OROSZOK ÉS AZ UKRÁNOK KÖZÉ. EZ EGY OLYAN KONFLIKTUS, AMIT LOKALIZÁLNI KELLENE, NEM PEDIG NEMZETKÖZIESÍTENI, ÉS MAGYARORSZÁG MINDENT MEG FOG TENNI A BÉKE ÉRDEKÉBEN. EZZEL LEÜTÖTTÜK AZOKAT A CÖLÖPÖKET, AMIHEZ ODAKÖTÖTTÜK UTÁNA A LOVUNKAT”
– fogalmazott Orbán Viktor, majd a bejegyzését azzal zárta, hogy Magyarország nem sodródik bele a háborúba.



Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap