Sokkoló dolog történt a villamoson:

Sokkoló dolog történt a villamoson:


A 78 éves idős áldozat súlyos sérüléseket szenvedett. A támadás az amerikai Portland városában történt.

Lerágta egy 78 éves férfi egyik fülét és arcának egy részét egy 25 éves férfi az amerikai Portland város villamosán – számolt be a KPTV az abszurd esetről. A támadásra helyi idő szerint hajnali háromnegyed kettőkor került sor.

Amikor a rendőrök kiérkeztek a helyszínre a támadó még mindig 78 éves áldozatán volt és úgy kellett róla lerángatni őt.

A hatóságok azt közölték, hogy az idős ember sérülései olyan súlyosak voltak, hogy „jól lehetett látni koponyáját”. A 78 éves férfit kórházba szállították, de az állapotáról nem közöltek információkat.

Kraemer a rendőröknek azt mondta, áldozata „egy robot volt”, aki meg akarta őt ölni. Ezt elmondása szerint a szagáról állapította meg. A férfi még meg is köszönte a kiérkező rendőröknek, hogy leszedték áldozatáról, mert ezzel szerinte megmentették az életét.

A tettes ellen súlyos testisértés vádjával indítottak eljárást. Kraemer beismerte, hogy a támadás előtt alkoholt, marihuánát és fentanilt fogyasztott.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap