Vadon Jani kirúgásáról a portán értesült: már be sem engedték a tévé épületébe

Vadon Jani kirúgásáról a portán értesült: már be sem engedték a tévé épületébe


Vadon Jani tévés karrierje az HBO Mennyi? 30! című produkciójával indult, amelyben szerkesztőként és szereplőként dolgozott. Ezután következett a Z+, ahol szintén szerkesztett, és műsort vezetett.

Itt már Sebestyén Balázzsal dolgozott együtt, azonban a közös munka mindössze egy évig tarthatott, ugyanis Vadont kirúgták a zenecsatornától.

Vadon Jani a Z+ csatornánál Egy rossz döntés miatt kellett távoznia: ő volt annak a műsornak a szerkesztője, amelyben Sebestyén Balázs volt a házigazda. Az egyik adásban egy nyereményjátékot hirdettek, a győztes egy Szandi-kazettát zsebelhetett be. Mivel akkor a Z+ még gyerekcipőben járt, nem igazán akadt jelentkező, így Vadon úgy döntött, a csatorna vezérigazgatóját kiáltatja ki nyertesnek – írta a Story a Rádió 1 Balázsék című műsora alapján.

Bár Sebestyén Balázs már akkor érezte, az ötlet talán túl necces, Vadon János nem aggódott, és zöld utat adott a dolognak. Végül előbbinek lett igaza, először behívatták őket egy alapos fejmosásra, majd úgy határoztak, Vadont kirúgják a csatornától.

Erről azonban nem tájékoztatták. A portás közölte vele, nem engedheti be az épületbe, ugyanis a belépőkártyája nem működik, hiszen már nincs a csatorna alkalmazottjai között.

Forrás

AKTUÁLIS