Újabb ársapkát vezet be a kormány - Mutatjuk a részleteket:

Újabb ársapkát vezet be a kormány - Mutatjuk a részleteket:


Jelenleg is zajlanak az előkészületek, de hamarosan újabb ársapkát vezethetnek be, ezúttal a magyarországi termőföldekre. A tervek szerint az Orbán-kormány májustól élesíti ezt az ársapkát.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Népszava érdeklődésére árulta el, hogy – a földforgalmi törvény múlt év végi módosítását követően – az erdőnek nem minősülő földeknél már jogosultak vizsgálni a szerződés szerinti vételárat is. A törvényben pedig az is rögzítve van, hogy

a föld eladási ára 10 százalékkal nagyobb mértékben nem haladhatja meg az előző évben helyben kialakult szokásos és átlagos forgalmi értéket
– közölték.

Tájékoztattak arról is, hogy a kamara határozza majd meg a köztestület által véleményezett, hatósági jóváhagyásokhoz kötött ügyletek adatai alapján a konkrét összeget. A részletes információkat a honlapjukon teszik majd közzé. A lapnak úgy fogalmaztak, „most még csak az előkészületek zajlanak, és az árképzés konkrét módszertanáról majd később adnak részletes információt”.

A gazdák közül azonban egyesek úgy vélik, a törvény a kormányközeli vállalkozók érdekét szolgálja.

– Az új rendelkezés nagyon álságos, hiszen a látszat a kevésbé tehetős gazdálkodók megsegítése, a valós szándék viszont az, hogy a NER-közeli gazdálkodók tudják áron alul megszerezni az osztatlan közös tulajdonban lévő földeket – mondta egy rábaközi gazda a Népszavának.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap