Bármikor bekopoghatnak Önhöz is a NAV ellenőrei
Egyre célzottabb ellenőrzésekre képes a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a mesterséges intelligenciát is hasznosító, automatizált folyamataival és a nemzetközi forrásokkal kiegészített adatbázisával – hívta fel a figyelmet az EY az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében.
A nemzetközi tanácsadó cég emlékeztet arra, hogy az adóhatóság 2023-as ellenőrzési terve szerint az idén kiemelt figyelmet fordít többek között az elektronikus kereskedelemre, az étrendkiegészítőkkel, tüzelőanyagokkal és klímaberendezésekkel foglalkozó vállalkozásokra.
Átfogó ellenőrzésre számíthatnak a webshopok, az élelmiszeripari forgalmazók és az építőipari vállalkozások, de a marketing-, a reklám-, a médiaszolgáltató, valamint a filmgyártó cégek is – jelezték.
A Magyarországon forgalomba helyezett új gépjárművek adóeljárásait továbbra is szigorúan figyeli a hatóság – tették hozzá.
Kiemelt helyen szerepel a jogszerű foglalkoztatás ellenőrzése elsősorban a vagyonvédelmi és építőipari vállalatok és a munkaerő-kölcsönzéssel, illetve a takarítással foglalkozó társaságok számíthatnak vizsgálatra – írja az MTI.
Az EY rámutat: iparágtól függetlenül az adóhatóság vizsgálhatja az adókedvezmények és a transzferárazási gyakorlatok, valamint az adó-visszaigénylések jogszerűségét is.
A NAV akár biztosítási intézkedés hatálya alá is veheti az „adókijátszásban” érintett vállalkozás vagyonát az eljárás lezárásig – idézték a közleményben Bajusz Dánielt, az EY adóperes ügyvédjét.
Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Tudtad-e
/
Világunk
/
Bármikor bekopoghatnak Önhöz is a NAV ellenőrei
Bármikor bekopoghatnak Önhöz is a NAV ellenőrei
Világunk
Címkék:
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Tudtad-e,
Világunk