A magyar kormány döbbenetes dolgot vetett be a nyugdíjasok és az idősek számára

A magyar kormány döbbenetes dolgot vetett be a nyugdíjasok és az idősek számára


Orbán Viktor és Magyarország Kormánya most egy igazán hasznos dologgal szeretné kiszolgálni a nyugdíjasokat, valamint az idős embereket.

Orbán Viktor miniszterelnök még a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében jelentette be, hogy továbbra is az idős emberek mellett állnak, szóval nem áll szándékukban felrúgni a nyugdíjasokkal kötött megállapodásukat. Ez ugyebár azt jelenti, hogy marad a tizenharmadik havi nyugdíj a jövőben is.

Ez persze még nem minden, mivel Magyarország Kormánya egy nem mindennapi kiadvánnyal készül a nyugdíjasoknak. Orbán Viktor főtanácsadója, Nyitrai Zsolt beszélt arról nem olyan rég, hogy JóKor elnevezés magazint igyekeznek minden időskorú magyar postaládájába eljuttatni. Ebben van természetesen bulvár, a színesebb tartalomért, de gyakorlatilag legfontosabb közérdekű információkat tartalmazza. Ez nagy segítség azoknak, akiknek ugyebár nincsen internetes hozzáférésük, de nincsenek tisztában néhány dologgal.

Most Magyarországon ismét célpontba kerültek a nyugdíjasok, mivel elindult a Gondosóra program. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára ezt európai szinten egyedülálló kezdeményezésnek tartja.

„A Gondosóra program azért jött létre, hogy az idős embereknek az otthon élését, és az otthoni életvitelét tudja segíteni. Ezt a jóléti szolgáltatást minden 65 éven felüli magyar állampolgár ingyen kapja meg, és ingyen biztosítja ezt a magyar állam”
– mondta Fülöp Attila az eszközt bemutató videóban.

A gondosórát a felhasználók a nyakukba akasztva vagy a karukon tudják hordani. A készüléken van egy nagy „SOS” gomb, amit megnyomva rögtön kapcsolja a diszpécserszolgálatot, ami 0-24 órában elérhető. Egy másik gombbal azt is lehet ellenőrizni, hogy hány százalékra van feltöltve a Gondosóra, amit a készülék szóban közöl velünk.



Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap