Brutális baleset érte a TV2 sztárját: tolókocsiba került

Brutális baleset érte a TV2 sztárját: tolókocsiba került


Korábban nagy sikereket ért el Amerikában is, és ő alapította meg az ottani első török színházat. Fadik Sevin Atasoynak mégis a Törökországban már három éve láható Testvérek sorozat Sengüljeként hozta meg igazán a népszerűséget.

A TV2 nézőit is a televíziók elé ülteti délutánonként ez a sorozat, amelynek egyik kulcsfigurája az általa alakított érző szívű, vicces, de néha kicsit túlságosan is számító asszony.

Az idén 48 éves Fadik nagyon hálás a közönségnek, és imádja a Testvéreket. Bár nemrégiben egy nagyon kellemetlen élménnyel gazdagodott a felvételek alatt. A lábfejében megrepedt egy csont, amikor az egyik jelenetben beakadt a lába néhány nagyobb kő közé, ő pedig megpróbálta erőltetve kiszabadítani.

Elmondása szerint nagyon erős fájdalom nyilallt belé, s nem tudott lábra állni.

Természetesen egyből kórházba szállították, s pár napra tolószékbe is kényszerült,

de azt üzente a rajongóinak, hogy jól van, ne aggódjanak érte, hamarosan újra munkába állhat – írja a Telenovella magazin.



Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap