Kiderült! ITT a magyarázat! Ezért viselkedett Oláh Ibolya olyan furcsán a legutóbbi Sztárban Sztár műsorában:
Egyre csak közeledik a Sztárban Sztár kilencedik szériájának döntője. Oláh Ibolya kerek perec kimondta, kinek drukkol a műsorban, illetve milyen érzései vannak az utolsó adással kapcsolatban.
Mint ahogy arról a Blikk is írt, Oláh Ibolya meglehetősen különösen viselkedett a Sztárban Sztár legutóbbi élő adásán. Amikor Till Attila kihirdette az eredményt, és fény derült arra, hogy ő lett a napi győztes, először nem is reagált, majd a műsorvezető szólongatására kapta fel a fejét. Úgy nézett ki az énekesnő, mintha elkábult volna és nem igazán volt magánál.
Erre nem először volt példa, a 6. élő show-nál Sipos Tominak kellett maga mellett tartania a színpadon, ugyanis Ibolya folyamatosan a földet pásztázta a produkciójuk után, ráadásul még vizet is kellett hozni neki. A Sztárban Sztár kilencedik évada a döntő héthez érkezett, így már csak a top 4 versenyző szállhat szembe egymással. Oláh Ibolya Vavra Bencének mesélt a véghajráról:
Én nem voltam eddig sem ideges, nem szoktam ezen gondolkozni. Nagyon jó ebben a történetben benne lenni, fárasztó, de közben meg szerethető és élvezhető, igazából egy hatalmas nagy buli
– vallotta be az előadó, aki az utolsó adásban is két produkcióval lép fel. Ibolya nyíltan kimondta, kit szeretne a Top 3-ban látni:
Én nagyon nagyon szurkolok a Gubik Petrának, ha én nem lennék, akkor nekem ő lenne a műsorban a kedvencem!
– árulta el, kire voksolna.
Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
Nők
/
Történet
/
Kiderült! ITT a magyarázat! Ezért viselkedett Oláh Ibolya olyan furcsán a legutóbbi Sztárban Sztár műsorában:
Kiderült! ITT a magyarázat! Ezért viselkedett Oláh Ibolya olyan furcsán a legutóbbi Sztárban Sztár műsorában:
Történet
Címkék:
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
Nők,
Történet