Most jött a hír Oszvald Marikáról

Most jött a hír Oszvald Marikáról



Felsorolni is nehéz, annyi díjjal jutalmazták már Oszvald Marikát felejthetetlen alakításaiért. Március 15-e apropóján újabb kitüntetést vehetett át Orbán Viktor miniszterelnöktől, sőt ma még Kossuth-díj vacsorára is hivatalos. A Bors kérdésére az ünnepelt művésznő elmondta, mit jelentenek számára a különböző díjak, elismerések.

Bár egy hölgy esetében mindig kockázatos a korát firtatni, Oszvald Marika büszkén vállalja, hogy betöltötte a 70. életévét. A ma is energikus, örökké mosolygós művésznő 50 éves pályafutását nehéz is lenne letagadni, hiszen 2023. április 30-án az Erkel Színházban a főszereplése mellett az ő jutalomjátékaként mutatják be Huszka Jenő és Szilágyi László: Sissi, a Magyar Királyné című operettjét, ami dupla ünnep lesz.

Megszólalt újabb kitüntetéséről Oszvald Marika

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Oszvald Marika díjainak felsorolása még így sem teljes átvehette a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetését.

“Örültem neki, elhalmoztak a kollégák, barátok, rajongók a gratulációkkal”

– árulta el a Borsnak Oszvald Marika. – Az az igazság, hogy én minden elismerésnek örülök, még a hátba veregetésnek is. Köszönettel fogadom a díjakat, de nem fürdőzöm benne. Nagyon jólesik, de baj is lenne, ha egy művész emiatt csinálná, emiatt játszana. Nem vagyok kitüntetés-függő, de kellemes volt a fogadás és szerda este még a Kossuth-díj vacsorára is megyek, szép nap ez!

Tele a naptára
Az örök fiatal művésznő arról is beszélt, hogy rengeteg előadása, fellépése van a következő időszakban is.

– Elég baj az hál’Istennek – nevetett Oszvald Marika. – Így szoktam mondani, mert tényleg nagyon jó, hogy ilyen foglalkoztatott vagyok, de a szervezetem néha már jelez, hogy azért pihenni is kellene. De élvezem az izgalmas feladatokat még mindig, és ahogy szintén szoktam mondani, majd lopom a pihenést!

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap