A magyar kormány, a háború miatt ERRE a fontos lépésre szánta el magát - A Magyar Közlönyben már meg is jelent kedd este

A magyar kormány, a háború miatt ERRE a fontos lépésre szánta el magát - A Magyar Közlönyben már meg is jelent kedd este

A magyar kormány rendelete szerint a Magyar Honvédség fokozza a katonák felkészítésére és kiképzésére szánt időt a háború miatt – derült ki a Magyar Közlöny legújabb számából kedd este.

Megjelent a Magyar Közlöny legfrissebb száma kedd este, amelyben a magyar kormány rendeletbe foglalta a Magyar Honvédség veszélyhelyzeti működési rendjét, amely kedd este életbe is lépett.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az elhúzódó és akár eszkalációval is fenyegető háború miatt a Magyar Honvédség fokozza a katonák felkészítésére és kiképzésére szánt időt. A kormány ezért rendeletben rögzíti, hogy a háborús veszélyhelyzet idején a Magyar Honvédség tagjainak akár fokozott igénybevételre, gyakorlatokra, kiképzésekre kell számítaniuk – írja MTI.

„A Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint humanitárius tevékenység végzése a nemzetközi jog szabályaival összhangban” – közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy
a Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő katonáitól tántoríthatatlan hűséget, hivatásukhoz méltó, példamutató magatartást, bátor helytállást, magas fokú készenlétet és fegyelmet követel.

Egyúttal felhívták rá a figyelmet, hogy a honvédség állományának tagja – az állományilletékes parancsnok utasítása szerint – köteles szolgálatteljesítés céljából rendelkezésre állni, szolgálatot adni, valamint túlszolgálatot teljesíteni. Számukra szolgálati rend bevezetése rendelhető el az alapkiképzés, a katonai kiképzések, gyakorlatok, szakmai felkészítések és tanfolyamok, a tábori körülmények között végrehajtott kiképzés, a hazai vagy Magyarországon végrehajtott nemzetközi gyakorlat, törzsgyakorlásnál. A parancs szóban, azonnal is elrendelhető.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap