Rendkívüli bejelentést tett a kormány a nyugdíjakról - ÍME
A kormány elsődleges célja, hogy az elhúzódó háború és a nyomában járó szankciós energiaválság közepette is megvédje a családokat, megőrizze a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét. A kormány a veszélyes nemzetközi környezetben is javítja az egyensúlyi mutatókat, csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot – hangsúlyozta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének április végi helyzetéről kedden kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
“A 2023-as költségvetésben közel négyszeresére emelt Rezsivédelmi alapon keresztül a kormány továbbra is Európa legnagyobb rezsitámogatását garantálja a magyar családoknak, a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak “– írják a jelentésben. “Az év első négy hónapjában a lakástámogatásokra fordított kiadások összege 283,3 milliárd forint volt, amely az előző év azonos időszakához viszonyítva 106,4 milliárd forinttal teljesült magasabban. Az eltérés fő oka az Otthonfelújítási támogatás keretében történt megnövekedett kifizetés, amelyet a Magyar Államkincstár folyamatos feldolgozás mellett folyósít.
Az állami vagyon kiadásainak összetétele is bővült, mivel 2023-ban a magasépítési beruházások mellett nagymértékben fejlődik a közlekedési infrastruktúra fejlesztése is. Az egyedi és normatív kiadásokon belül a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben április végéig 848,5 milliárd forintot fordítottak a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás kompenzációjára”
Mindezek mellett meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2136,2 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 742,7 milliárd forintot fordítottak április végéig.
A központi alrendszer április végi 11 375,4 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 1550,8 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal magasabb összegben alakultak. A központi alrendszer április végi 14 085,1 milliárd forint összegű kiadásai 1625,0 milliárd forinttal, 13,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát’ – közölte a szaktárca.
Forrás