Gyászba borult Csonka András oldala! Megrázó sorokkal...

Gyászba borult Csonka András oldala! Megrázó sorokkal...

Csonka András szívszorító sorokkal emlékezett meg az elhunyt Kabos Lászlóról, aki száz éves lenne most:

A “kiskabos”

Ma lenne 100 éves. Szomorú tapasztalni, milyen mulandó a színészsors. 19 évvel a halála után már senki nem beszél róla, a tv felvételei szinte láthatatlanok, a kortársai lényegében halottak, a XX. század egyik legnépszerűbb magyar nevettetöje jóformán a feledésbe merült.
Már Anyu hasából ismert engem, Apámmal együtt játszott az egykori Vidám Színpadon. Főiskola után az egyik első szerepemben a fiát alakitottam. Huncut volt, életigenlő, és tudott elementáris lenni. Emlékezzünk rá tisztelettel!🙏❤️


Kabos László 1957-ben a Vidám Színpad kamaraszínházában aratta első nagy sikerét Molnár Ferenc Doktor úrjában Puzsér szerepében. Az első szériát 900-szor játszotta el, majd felújítva Kazal László rendezésében még 300-szor lépett fel ebben a szerepben, összesen 1200 alkalommal.

Főleg kabaréjelenetekben és magánszámokban nyújtott emlékezetes alakításokat, de nagyobb színházi szerepekben és filmekben is szerepelt. A Rádiókabaré egyik állandó szereplője volt. A magát (jellegzetes vörös hajával együtt) öntudatosan vállaló, de másokkal sohasem agresszív kisember figuráját neki köszönhetjük.

Filmes karrierje az 1949-es Janikával indult. Legemlékezetesebb filmes alakítását két Hintsch György-vígjátékban, az 1968-as A veréb is madárban és az 1973-as Hét tonna dollárban nyújtotta.

Életének utolsó éveiben visszavonultan élt feleségével, ám tervezgette a nagy visszatérést. Kállai Istvánnal közösen elkészített egy filmforgatókönyvet a régi közös, nagy sikerű színdarab, a Majd a papa! alapján. Rosszindulatú daganatot találtak a hangszálán, 2004 januárjában a kontrollvizsgálaton jó eredményt ért el, panaszmentesnek minősítették. Május 10-én járt újra kontrollon, ekkor műtétet hajtottak végre rajta. Nyáron felesége ápolta otthonában. Szeptember 22-én este elesett és a János kórház traumatológiájára szállították combcsontsérüléssel. Szeptember 26-án ebéd után lepihent, majd délután fél háromkor elhunyt - írja a Wikipedia.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap