Biztossá vált! Döntött a kormány! Egészen az év végéig kötelezővé tették

Biztossá vált! Döntött a kormány! Egészen az év végéig kötelezővé tették

Meghosszabbították a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvényvásárlás tilalmát is.
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány döntése a gazdasági tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet három korábbi, szeptember végén lejáró intézkedés hatályát hosszabbította meg év végéig.

December 31-éig biztosan marad a kötelező akciózás, a betéti kamatsapka és a jegybanki kötvény vásárlásának tilalma. A módosítás már hatályba is lépett.
A döntés hátteréről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) azt írta, minden olyan tisztességtelen magatartás ellen fellépnek, amely kihasználja a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet.

Egyes intézményi befektetők saját javukra fordították az infláció miatt kialakult magasabb hozamokat, olyan jövedelmet értek el, ami jelenleg indokolatltan, kockázatmentesen realizálták akár a korábbi 18 százalékos jegybanki irányadó kamatot.

A kormány döntése értelmében év végéig egyes intézményi befektetők (pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok) és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál elhelyezett látra szóló és legfeljebb egyéves futamidejű betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamának mértékénél.

Arról is döntöttek, hogy december 31-ig továbbra is tilos a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházása, így a meghatározott pénzügyi szervezetek, 20 millió forint felett a természetes személyek sem vásárolhatnak EU-tagállam jegybankja által kibocsátott, forintban denominált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt.

A tárca emlékeztetett rá, hogy az infláció letörése érdekében június 1-től bevezették a kötelező akciózást, amely mértékét augusztustól másfélszeresére emelték, jelentősen bővítették a kijelölt termékek körét. A GFM szerint a kötelező akciózással és az árfigyelő rendszerrel kíméletlen árverseny alakult ki a kiskereskedelemben, azért döntöttek a kötelező akciózás december 31-ig történő meghosszabbításáról, mert várakozásuk szerint az intézkedéssel a élelmiszer-infláció tovább zuhan, visszaszoríthatóak az árspekuláns multik indokolatlan áremelései.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap