Rendkívüli emelést kaphatnak a kisnyugdíjasok, ha kérik

Rendkívüli emelést kaphatnak a kisnyugdíjasok, ha kérik

Az alacsony, 120 ezer forintot meg nem haladó nyugellátásoknál kérhető a méltányossági emelés – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.

Mint írják, a KSH legfrissebb, 2023-as év eleji adatai alapján 423 ezer saját jogú nyugdíjasnak és ellátásban részesülőnek volt 120 ezer forintnál kevesebb a havi apanázsa.
Hozzátesszük, majdnem kétharmaduk nő volt. Számuk egyébként évről évre csökken, mert generációváltás zajlik a nyugdíjas társadalmon belül – a keresetek és a valorizációs szorzók növekedése miatt az új nyugdíjak jellemzően magasabbak, mint a régebbiek. A kis nyugdíjú, feltehetően idősebb emberek közül pedig továbbra is többen halnak meg.

A méltányossági nyugdíjemelés egyébként havonta 3–8 ezer forintot jelenthet pluszban, és fontos, hogy beépül a nyugdíjba.

A Magyar Államkincstár tájékoztatója szerint az részesülhet kivételes nyugellátás-emelésben (vagyis méltánoyssági emelésben), aki

nyugellátásban részesül, illetve az öregségi nyugdíjkorhatár fölötti személy,
megváltozott munkaképességű özvegyi nyugdíjas,
özvegyi nyugdíjas, ha fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról
gondoskodik, továbbá
árvaellátásban részesülő személy.
Kivételes nyugellátás-emelés akkor engedélyezhető, ha a nyugellátás és a kérelmező számára folyósított egyéb rendszeres pénzellátás együttes havi összege nem haladja meg a 120 ezer forintot.

Nem engedélyezhető viszont kivételes nyugellátás-emelés annak, aki nem nyugellátásban részesül (pl.: megváltozott munkaképességű személyek ellátásában, rokkantsági járadékban, időskorúak járadékában részesülők). Továbbá annak sem, aki

akinél a nyugellátás megállapításától, továbbá a korábbi kivételes nyugellátás-emeléstől számított 3 év még nem telt el, vagy
aki tartós bentlakásos intézményben él,
aki otthont nyújtó ellátásban részesül, illetőleg javítóintézetben van elhelyezve,
aki előzetes letartóztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti.

A méltányossági emelést a „Kérelem-adatlap nyugellátás méltányossági alapon történő emeléséhez” elnevezésű nyomtatványon lehet kérni. A nyomtatvány a nyugdíjbiztosítási szervek ügyfélszolgálatain szerezhető be, illetőleg letölthető a Kincstár honlapjáról, illetve a magyarorszag.hu weboldalról. A kérelemben meg kell jelölni a különös méltánylást érdemlő körülményeket, és csatolni kell azokat a dokumentumokat, amelyek megalapozhatják a kérelem teljesíthetőségét (például egészségi állapotról, közeli hozzátartozó egészségi állapotáról, gyógyszerköltségről, közüzemidíj-elmaradásról szóló igazolás).

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap