Gáspár Evelin megmutatta a hasát! Egyértelműen látszik, nem titkolhatja tovább - Fotó

Gáspár Evelin megmutatta a hasát! Egyértelműen látszik, nem titkolhatja tovább - Fotó

Észbontóan dögösen fest vadiúj fürdőruhájában Gáspár Evelin, aki a nyár első hetén rögtön fel is avatta Cipruson a szerzeményét.
Az idősebbik Gáspár lány jobb formában van, mint valaha, ugyanis rengeteget fogyott az elmúlt időszakban. Gáspár Evelinnek egyes képein már a bordája is kilátszik, s a követői korábban aggódtak is amiatt, nehogy átessen a ló túloldalára, azaz több kilótól szabaduljon meg, mint az egészséges lenne. Annyi biztos, hogy a fiatal tévés rengeteget változott gyerekkora óta, és mára már igazi álomalakot tudhat magáénak, amit sokat megirigyelhetnek. k – Videón az eredmény

Mindez igaz a testvérére, Gáspár Virágra is, aki – a nővére példáját követve – megszabadult a feleslegtől, és szinte alig lehet ráismerni. Köztudott, hogy a Gáspár család évente számos alkalommal elutazik, hogy közösen kapcsolódhassanak ki. Ez most sem történt másképp: ezúttal Ciprust vették a nyakukba, ahol jelenleg 35-37 fok van, így nem kellett túl sok ruhát csomagolniuk, hiszen a fürdőruha is leolvad róluk ebben a hőségben. Evelin viszont tovább fokozta a csábítást: a 24 óráig megnézhető Instagram-történetében egy, a hasánál kivágott fürdőruhában illegette magát a pálmafák mellett. A nyári formával már nem kell törődnie, hiszen alig kezdődött el a június, máris elképesztő alakkal büszkélkedhet. A következő képkockán már a tengerparton fekve hódít a barna szépség, aki úgy fekszik a napágyon, akár egy modell.

Forrás

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap