Most először mutatta meg Galambos Dorina új szerelmét - Nem fogsz hinni a szemednek ki ő...ÍME a fotó, igen jól látod

Most először mutatta meg Galambos Dorina új szerelmét - Nem fogsz hinni a szemednek ki ő...ÍME a fotó, igen jól látod

Galambos Dorina most először állt kamerák elé az új párjával, amióta kiderült, hogy ismét rátalált a szerelem.

A Megasztár egykori sztárja közel 15 évig alkotott egy párt Pély Barnával, a válásukat pedig nem viselte jól. De mint az korábban kiderült, mára baráti viszonyt ápolnak egymással. Galambos Dorina egy ideig Amerikában tartózkodott a szakításuk után, s négy évig tartotta magát ahhoz, hogy nincs szüksége párkapcsolatra, hiszen kiválóan boldogul egyedül is. Az utóbbi időben azonban rájött, hogy egy megfelelő társ mellett még boldogabb lehet, így nyitott az ismerkedés terén, majd rá is talált a szerelem, amelyről tavaly nyáron beszélt először.
„Sokáig jól éreztem magam egyedül is, majdnem négy évig. Vagyis azt gondoltam, nagyon jól érzem magam, de most már rájöttem, hogy még jobban is lehet érezni magam, mert végre megtaláltam a szerelmemet. Ezzel nem fogunk haknizni, csak most így elárulom" – ecsetelte hónapokkal ezelőtt a Palikék Világa by Manna című műsorban.

A 40 éves énekesnő így is tett egy jó ideig, de nemrégiben úgy döntött, felvállalja a kapcsolatukat a nagy világ előtt is, és először jelent meg nyilvánosan az új kedvesével, Szaszák Bencével. A szerelméről mindössze annyit lehet tudni, hogy színpadmesterként és videótechnikusként dolgozik – írja a Femina.

A Mad Max – Furiosa című filn bemutatójára érkeztek kéz a kézben és látszólag nagy a harmónia köztük.
Galambos Dorina és az ú párja / Fotó: Profimedia

A megismerkedésüket egy véletlennek köszönhetik, Dorina ugyanis az együttesével az A38 Hajón forgatott, amikor belebotlott Bencébe.

„Unatkoztam a forgatás előtt, még volt 10 perc, mondom, elütöm az időt. Megnézem, mi zajlik egy ilyen kis stúdióban. Bementem. Később egy buliban mondta el, annyira jó, hogy bementem hozzá, mert nagyon szívesen randizna velem, mert rég tetszem neki” – mesélte a kezdetekről.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap