Már látszik a brutális fordulat az időjárásban: pulcsikat, esernyőket elő, kemény lesz, ami ránk vár
Vasárnap napos, gomolyfelhős idő várható, helyenként záporesővel. A hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul, de hétfőtől nyugat felől csapadék érkezik, enyhülést hozva. Vasárnap délelőtt az ég túlnyomórészt derült lesz, csak kisebb területeken lehet felhős az idő, és jelentős csapadékra sem kell számítani. Napközben napsütésre és gomolyfelhős időre van kilátás.
A Dunántúlon több gomolyfelhő képződik, ahol helyenként átmenetileg zártabb lehet a felhőzet, és egy-egy zápor is előfordulhat. Vasárnap késő délutántól fokozatosan vastagszik a fátyolfelhőzet, késő este pedig a Nyugat-Dunántúlon már erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli, délkeleti szél holnap az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben időnként megerősödik. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között lesz, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hűvösebb is lehet. A vasárnapi legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.
Hétfőn nyugat felől megérkezik a csapadék, a héten tovább csökken a meleg.
Forrás