Búcsúzunk! Meghalt Harkányi Endre - Felfoghatatlan ami történt
Kilencvenéves korában meghalt Harkányi Endre Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész – tudta meg az Index. A váratlan hír bennünket is megrendített. A Kossuth-díjas színművész idén január elején került kórházba, mert otthonában elesett, és combnyaktörtést szenvedett. Az eset után a Storynak ezt mondta: Elestem otthon. Nem tudom, hogyan. Eszembe jutott a gyerekdal, hogy János bácsi a csatában elesett egy fűszálban. Én megbotlottam, eltörtem magam, de már jól vagyok. Gyógytornáztatnak. Nagyon jó itt. Igazán rendesek velem. Szép a hely, kiváló az ellátás. Erdőre néz a szobám. Kitekintek az ablakon, és látom a havas fákat. Nagyon romantikus a panoráma. Hárman vagyunk a szobában. Tízméteres teraszunk van, lent a sétány, a nővérek kedvesek. Mit akarjak még? Mindene a színpad lett
Harkányi Endre 1934. március 26-án született Budapesten zsidó családba. Szüleit még gyerekként elvesztette, édesanyja a deportáltás áldozata lett, édesapja az ukrajnai munkaszolgálatból ugyan hazatért, de betegen, hamarosan meghalt.
Harkányi Endre 1957-ben lett színész, bár a rokonsága kezdetben ezt nem támogatta színpadi vágyait. Az szerették volna, ha valamilyen szakmát tanul, ezért el is kezdte az esztergályosi képzést, ő azonban mégis beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
A színészi világ nem állt távol tőle, hiszen kiskamaszként évesen már önmagát játszotta Radványi Géza 1947-ben készült Valahol Európában című, háborús árvákról szóló filmjében.
Radványi filmjében ez volt a híres mondata: „Könyörgöm, akasszuk fel!” A Film- Színház Muzsika 1977-ban megírta, hogy Harkányi Endrét az utcáról vitték be próbafelvételre a Józsefváros valamelyik szűk és sötét mellékutcájából, és sem akkor, sem később a forgatás alatt sem jutott eszébe soha, hogy színész legyen.
Színházba először a Valahol Európában forgatásakor vitte el Gábor Miklós, a Nemzetiben a Szerelmi házasságot látta. Az előadásban óriási hatással volt rá Rátkai Márton játéka, és Harkányi Endre azt nyilatkozta, hogy mindig is olyan színész szeretett volna lenni, mint ő...
A színházról amúgy azt mondta, hogy az előadás felkavarta, mert nem értette, hogy amit a színpadon lát, az valóság-e vagy csak játék.
A Valahol Európában forgatása után több nevelőotthont is megjárt. Úgy érezte, hogy sok mindent el akar mondani az embereknek, ezért kezdett verset szavalni, színészkedni. Ezt követően képezte is magát Lakner Bácsi gyermekszínházában.
Nincsenek csodák
Végzett színészként a debreceni Csokonai Színháznál lépett színpadra (1957–1960), majd három évig budapesti Petőfi Színházhoz szerződött. Ezt követően ment (1963–1968) Vígszínházhoz, majd tizenegy évre a Mikroszkóp Színpadhoz, hét évet a József Attila Színházban dolgozott, majd 1984-ben visszatért a Vígszínházhoz, ahol 1993-ig volt a társulat tagja, amikor is egy évre a Művész Színházhoz szerződött, hogy aztán 2015-ig ismét a Szent István körúti teátrum tagja legyen.
Amikor 1977-ben megkérdezték tőle, hogy szerinte a színház mire való, így felelt:
„Hogy embereket formáljon, neveljen: a színpadon és a nézőtéren. Előre vettem a színpadot, mert a vasfüggöny mögötti emberi hitel, felelősségérzet nélkül fabatkát sem ér a munkánk. Ezért nem hiszek a rendező-színész elsőbbség hamis kérdésfeltevésében. Úgy gondolom, a rendezői munka hit a darabban és szeretet, és hit a színész iránt, aki vele együtt és nem egymás ellenében egy ügyet képviselnek... Ide tartozó gondolat, egykori főiskolai tanárom mondása: nincsenek csodák. A színház olyan, amilyenek mi magunk vagyunk. S ha valaki arra kíváncsi, milyenek vagyunk: jöjjön el a színházba.”
Forrás
Kilencvenéves korában meghalt Harkányi Endre Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész – tudta meg az Index. A váratlan hír bennünket is megrendített. A Kossuth-díjas színművész idén január elején került kórházba, mert otthonában elesett, és combnyaktörtést szenvedett. Az eset után a Storynak ezt mondta: Elestem otthon. Nem tudom, hogyan. Eszembe jutott a gyerekdal, hogy János bácsi a csatában elesett egy fűszálban. Én megbotlottam, eltörtem magam, de már jól vagyok. Gyógytornáztatnak. Nagyon jó itt. Igazán rendesek velem. Szép a hely, kiváló az ellátás. Erdőre néz a szobám. Kitekintek az ablakon, és látom a havas fákat. Nagyon romantikus a panoráma. Hárman vagyunk a szobában. Tízméteres teraszunk van, lent a sétány, a nővérek kedvesek. Mit akarjak még? Mindene a színpad lett
Harkányi Endre 1934. március 26-án született Budapesten zsidó családba. Szüleit még gyerekként elvesztette, édesanyja a deportáltás áldozata lett, édesapja az ukrajnai munkaszolgálatból ugyan hazatért, de betegen, hamarosan meghalt.
Harkányi Endre 1957-ben lett színész, bár a rokonsága kezdetben ezt nem támogatta színpadi vágyait. Az szerették volna, ha valamilyen szakmát tanul, ezért el is kezdte az esztergályosi képzést, ő azonban mégis beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
A színészi világ nem állt távol tőle, hiszen kiskamaszként évesen már önmagát játszotta Radványi Géza 1947-ben készült Valahol Európában című, háborús árvákról szóló filmjében.
Radványi filmjében ez volt a híres mondata: „Könyörgöm, akasszuk fel!” A Film- Színház Muzsika 1977-ban megírta, hogy Harkányi Endrét az utcáról vitték be próbafelvételre a Józsefváros valamelyik szűk és sötét mellékutcájából, és sem akkor, sem később a forgatás alatt sem jutott eszébe soha, hogy színész legyen.
Színházba először a Valahol Európában forgatásakor vitte el Gábor Miklós, a Nemzetiben a Szerelmi házasságot látta. Az előadásban óriási hatással volt rá Rátkai Márton játéka, és Harkányi Endre azt nyilatkozta, hogy mindig is olyan színész szeretett volna lenni, mint ő...
A színházról amúgy azt mondta, hogy az előadás felkavarta, mert nem értette, hogy amit a színpadon lát, az valóság-e vagy csak játék.
A Valahol Európában forgatása után több nevelőotthont is megjárt. Úgy érezte, hogy sok mindent el akar mondani az embereknek, ezért kezdett verset szavalni, színészkedni. Ezt követően képezte is magát Lakner Bácsi gyermekszínházában.
Nincsenek csodák
Végzett színészként a debreceni Csokonai Színháznál lépett színpadra (1957–1960), majd három évig budapesti Petőfi Színházhoz szerződött. Ezt követően ment (1963–1968) Vígszínházhoz, majd tizenegy évre a Mikroszkóp Színpadhoz, hét évet a József Attila Színházban dolgozott, majd 1984-ben visszatért a Vígszínházhoz, ahol 1993-ig volt a társulat tagja, amikor is egy évre a Művész Színházhoz szerződött, hogy aztán 2015-ig ismét a Szent István körúti teátrum tagja legyen.
Amikor 1977-ben megkérdezték tőle, hogy szerinte a színház mire való, így felelt:
„Hogy embereket formáljon, neveljen: a színpadon és a nézőtéren. Előre vettem a színpadot, mert a vasfüggöny mögötti emberi hitel, felelősségérzet nélkül fabatkát sem ér a munkánk. Ezért nem hiszek a rendező-színész elsőbbség hamis kérdésfeltevésében. Úgy gondolom, a rendezői munka hit a darabban és szeretet, és hit a színész iránt, aki vele együtt és nem egymás ellenében egy ügyet képviselnek... Ide tartozó gondolat, egykori főiskolai tanárom mondása: nincsenek csodák. A színház olyan, amilyenek mi magunk vagyunk. S ha valaki arra kíváncsi, milyenek vagyunk: jöjjön el a színházba.”
Forrás