Búcsúzunk! Meghalt Návai Anikó! Döbbenten állunk a történtek előtt!
76 éves korában elhunyt Návai Anikó. Elhunyt a népszerű újságíró-műsorvezető,
Návai Anikó, aki számos külföldi sztárral készített interjút a pályafutása során. Anikó Szegeden született, 1973-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezt követően, 1973-ban kezdett el dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. Nyolc évvel később, 1981-ben a férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, először Miamiban, majd New Yorkban telepedtek le. Sokan arról ismerték Návait, hogy egyetlen magyar tagja volt 23 éven keresztül, 2000-től kezdve Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Associationnek - tudta meg a Blikk.
A Blikk korábban beszámolt Návai Anikó botrányos kirúgásáról, amely 2023 szeptemberében történt. Az újságírót a Golden Globe-díjátadót szervező cég etikai kódexének megsértése miatt bocsátották el, miután korábban egy hamis interjút adott le Scarlett Johanssonnal. Néhány hónappal később Návai megszólalt az ügyről, és kiderült, hogy a Deadline szeptemberben téves információkat közölt róla. A Golden Globe ezt elismerte, és közleményük szerint békésen váltak el az újságírótól, aki elmondása szerint már egy ideje fontolgatta a távozást a díj tulajdonosváltása miatt.
Forrás