Hát igaz! ÍME Radics Gigi új pasija - Már lehetett sejteni egy ideje, de mostmár egyértelműen a tudtunkra adták
Radics Gigi újra megtalálta a boldogságot! Az énekesnő tavaly nyáron lezárta kapcsolatát kislánya édesapjával, Mikus Áronnal, ami mélyen megérintette. Hosszú ideig kerülte a magánéletéről szóló nyilvános megnyilvánulásokat, ám nemrég Párizsban romantikus hangulatban kapták őt lencsevégre. Új szerelméről már korábban is lehetett hallani, hiszen Mackó Miki egy közös fotóval már sejtetni engedte a kapcsolatukat. Mégis, a pár akkor még nem kívánta hivatalosan is megerősíteni a hírt, valószínűleg azért, hogy az alakuló románcukat megóvják a kíváncsi tekintetektől. A titok azonban nem maradt sokáig rejtve: Valentin-napon Gigi végül megtörte a csendet, és Instagram-oldalán megosztott egy meghitt pillanatot, amelyen kedvesével egy romantikus csók közben látható - szúrta ki az nlc.hu. Szeretet és szerelem nélkül szürkék lennénk… Hálás vagyok Istennek, hogy minden percemet színessé varázsolta, amikor rávilágított, ki a másik felem… macko.miki
- fogalmazott friss bejegyzésében az énekesnő, amit IDE KATTINTVA tekinthettek meg.
Forrás