Kiderült! Ez okozta Návai Anikó halálát - Sajnos EZÉRT nem lehetett megmenteni az életét
Évtizedeken át volt Los Angeles és a hollywoodi álomgyár magyar hangja Návai Anikó, aki 76 éves korában az Egyesült Államokban hunyt el hétfőn. A Blikk információi szerint a világsztárok tucatjaival interjúkat készítő riporter az utóbbi években számos súlyos egészségügyi problémával küzdött, végül az egy éve megállapított agydaganata miatt vesztette el az életét. A sztárriporter élete végéig figyelemmel kísérte a hírességek életét és eseményeit. 2016-ban agyvérzést kapott, de a gyógyulása után folytatta riporteri szakmát, s végül az agydaganat vitte el Návai Anikó egész életét a sztárok jelentették, az utolsó pillanatig figyelte a hírességekről szóló híreket, úgy tudjuk, az utolsó napokban is követte a díjátadók szezonjának újabb és újabb fejleményeit. – Többekkel tartotta a kapcsolatot, és figyelte, melyik film vagy kedvenc színésze, rendezője kap elismerést, még akkor is, ha az utolsó napokban már egyre nehezebben volt erre képes – árulta el szomorúan Návai Anikó egyik közeli ismerőse, aki azt is hozzátette, hogy a sztárriporter a családja, a szerettei körében egy Los Angeles-i kórházban hunyt el.
Lapunk úgy tudja, Návai Anikó 2016-ban nézett először szembe azzal, hogy az élet véges: agyvérzést kapott. Az orvosok gyors reagálásának hála, maradandó károsodása nem lett, és ugyan sok pihenést írtak elő számára, ő pár héttel később már repülőre ült, hogy a 88. Oscar-gáláról tudósítson. 2023-ban árnyék vetült a korábbi sikertörténetre: Návai Anikótól egy, a Nők Lapjának megírt, hamisított Scarlett Johansson-interjú miatt nem csak a lap, de a Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Association, azaz a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége is megvált. Ő azonban nem adta fel, hogy a maga módján tudósítson a saját oldalain: amíg erre képes volt, folyamatosan osztotta meg sztárhíreket, de az egészségét felemésztette, hogy a szakma hátat fordított neki.
„Drága Anikó! Örökre a szívembe zárlak. A legnagyszerűbb hollywoodi riporter voltál, akinek a világ összes sztárja interjút adott és kedvelte őt, akit soha, de soha nem fogunk elfelejteni” – így emlékezett Vajna Tímea az Instagram-oldalán a barátnőjére, majd kedves emlékeket is megosztott róla.
„Köszönöm a sok kedves közös élményt, a Golden Globes-partykat, a cannes-i hajózást Andyvel és a hosszú beszélgetéseket… ahogy szoktad mondani: love, love, love! Isten nyugosztaljon, Te csodanő!” – tette hozzá Andy Vajna özvegye, aki amikor csak tehette, összejárt az ideje nagy részét szintén Los Angelesben töltő Návaival.
További részletek IDE kattintva érhetők el!