Most közölték a hírt a tegnap váratlanul elhunyt Csombor Terézzel kapcsolatban
Kollégáit és családját is sokként érte Csombor Teréz váratlan halála. A 68 esztendős színésznőnek alig két hete még bemutatója volt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A Drága örökösökben is szereplő színművész halálhírét a teátrum szombaton jelentett be, melyben úgy fogalmaztak, hirtelen távozott az élők sorából. Hogy pontosan mi okozhatta a halálát, azt információink szerint egyelőre a családja sem tudja. – Korábban küzdött betegséggel, de abból úgy tudom, néhány éve kigyógyult – árulta el Csombor egy kollégája. – Az egész színházi világot sokkalta a halála, hiszen február elején még bemutatója volt, és további szerepei az évadra. Időközben őt is ledöntötte az influenzajárvány, ebből lábadozott otthon. Hogy ez okozta-e a tragédiát vagy valami más, még a fia sem tudja. A boncolás után derül ki, mi volt a baj.
Mint ismert, Csombor Teréz a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznál több mint negyven éve dolgozott, ikonikus alakja volt a teátrumnak.
– Anélkül, hogy megbeszéltük volna, a másnapi próbára mind feketébe érkeztünk. Le vagyunk sújtva, és milyen kegyetlen az élet
– tette hozzá a kolléga.
Forrás