Búcsúzunk! Meghalt Bényi Ildikó - Felfoghatatlan ami történt
Elhunyt Bényi Ildikó, az Önök kérték című műsor legendás háziasszonya, aki február 26-án ünnepelte az 55. születésnapját. Sokkoló hír érkezett szerkesztőségünkbe. A Blikk információi szerint 55 éves korában meghalt Bényi Ildikó. A műsorvezető csaknem harminc éven át vezette az MTVA legendás kívánságműsorát, az Önök kértéket, amely minden hétköznap jelentkezett. Ám az elmúlt hetekben Ildikó már nem volt látható a műsorban, a helyét Radványi Dorottya vette át. Úgy tudjuk, Bényi nem önszántából adta át a helyét, súlyos betegséggel küzdött, ami miatt el kellett köszönnie a képernyőtől. Utoljára önmagáról január végén posztolt, februárban pedig egy videót tett közzé a születésnapja alkalmából, amikor is a kollégái köszöntötték fel. Bényi Ildikó Szikszón született 1970-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar–orosz szakon 1992-ben, majd elvégezte a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot. A Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői tanfolyamát 1993-ban, a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamát 1995-ben fejezte be. Több éven keresztül tanított az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszékén helyesírást, beszédművelést, nyelvhelyességet, retorikát. Ezzel párhuzamosan 1993 óta dolgozik a Magyar Televíziónál bemondóként, majd műsorvezetőként. Az Önök kérték nagy sikerű kívánságműsornak 1997 óta a műsorvezetője. Emellett vezette 1993-1995 között a Szülőföldünk című műsort a Magyar Rádióban.2006 óta a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom erkölcsi támogatója és a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe. Önkéntes elsősegélynyújtó, véradásszervező. 2017-ben a Reformáció 500 nagykövete volt. Egy lánya van, Tótfalusi Fanni, aki követte őt a pályán, s aki jelenleg a Szerencseszombat és a Petőfi TV műsorvezetője.
Forrás