Ha ez igaz, amit most kaptunk a pápaválasztásról...Erdő Péterről mondták ki, ez már biztos...
Ha tartják a hagyományokat, márpedig azokat tartani szokták a Vatikánban, akkor csütörtöktől kezdve minden második eredménytelen szavazásról kapunk csak tájékoztatást. Már ha a füstjelzést annak lehet nevezni.
Vagyis a most, a finom csütörtöki ebéd előtt felszálló fekete füst szinte biztosan azt jelzi, hogy a tegnap esti után lement két újabb szavazási kör a Sixtus-kápolnában, de a kétharmadot egyik jelölt sem érte el. Ha a ma délutáni és az esti szavazási forduló sem jár eredménnyel, akkor azt este 7 után fogjuk megtudni hasonló úton.
A legutóbbi konklávé, amely 2013-ban választotta meg Ferencet, két napig tartott, és öt szavazást foglalt magában. 2005-ben XVI. Benedek pápát szintén két nap alatt, de már a negyedik nekifutásra megválasztották. II. János Pál kiválasztásához 1978-ban három nap és nyolc szavazás kellett.
Pietro Parolin, a Vatikánt vezető államtitkár az egyértelmű esélyes.
Ellene és mellette egyaránt intenzív - és nem mindig méltóságteljes - kampány folyik. Az előzetes várakozás az volt, hogy ő kapja a legtöbb szavazatot az első körben, de nehéz dolga lesz a további támogatók bevonzásában. A másik esélyes Luis Antonio Tagle Fülöp-szigeteki bíboros, akit az „ázsiai Ferencként” emlegetnek.
Mindenki más meglepetés lenne, írja O’Connell, de megemlít még 6 nevet: az amerikai Robert Prevost, a francia Jean Marc Aveline, a máltai Mario Grech, az olasz Matteo Zuppi és Pierbattista Pizzaballa mellett
Esélyes maradt még Erdő Péter is.
Forrás