Rendkívüli! Az ukrán elnök állítja magyar kémeket fogtak el, aki jelentésükkel...Drámai részletek
Ukrajna azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le, két embert őrizetbe vettek
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) pénteken azt közölte, hogy leleplezett egy, a magyar állam által működtetett kémhálózatot, amelynek célja az ukrán védelmi rendszerekről szóló információk megszerzése volt. Azt is írják, hogy őrizetbe vettek két feltételezett ügynököt, akiket – állításuk szerint – a magyar katonai hírszerzés irányított.
A közlemény megjegyzi, ez az első alkalom Ukrajna történetében, hogy egy magyar kémhálózatról kiderült, hogy Kijev érdekei ellen dolgozik – írja a Reuters.
Az SZBU szerint a két gyanúsított egyaránt az ukrán hadsereg volt tagja. A jelentés szerint a magyar katonai hírszerzés egyik összekötője szervezte be őket, és készpénzt, valamint a titkos kommunikációhoz szükséges speciális felszerelést kaptak. Az ügynökök feladata az lehetett, hogy átadják a kapcsolattartójuknak Kárpátalja katonai biztonságáról, valamint sebezhető pontokat keressen a régió szárazföldi és légvédelmében – írták.
Az Interfax azt írja, a gyanúsítottakat a lakóhelyükön vették őrizetbe, a házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. Egyikük egy 40 éves volt beregszászi járási katona, őt 2024 szeptemberében aktiválhatták ügynökként. Másikuk egy egykori katonanő, akinek feladata az SZBU információi szerint a repülők és helikopterek jelenlétének megfigyelése volt a kárpátaljai régióban.
Forrás
Ukrajna azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le, két embert őrizetbe vettek
Forrás